Ironlélek

2014.07.21. 19:24

Felnőtt, amatőr sportolókkal is megesik (talán nem is ritkán), hogy éves távlatokban kifejezhető célokat tűznek ki. Korábban nálam ritka volt az ilyen, mert mindig olyan versenyre neveztem, amikre már úgy éreztem, fel vagyok készülve. Egy évvel ezelőtt azonban – részben az edzőm tanácsára – eldöntöttem, hogy idén szeretném teljesíteni az ironman-t, amely 3,8 km úszást, 180 km bringát és 42 km futást foglal magában.

Ez a verseny kicsit más, mint bármi, amin eddig részt vettem. Futottam már maratonokat, illetve három triatlon féltáv is a birtokomban van, de ezekről mind úgy gondolom, hogy egy átlag, „mezei” ember is fel tud rá készülni anélkül, hogy élete minden pillanatát lefoglalja. Egy ironman azonban teljes embert kíván. Az edzésmunkát rendkívül alaposan el kell végezni akkor is, amikor még nagyon távolinak tűnik az esemény, és ez nem kevés áldozattal jár. Emlékszem a téli, hajnali úszásokra a nyitott medencében, amikor az jelentette a nagy örömet, ha megcsillan az első fénysugár a medence alján. Vagy a hétvégi, sok órás spinningek, amiket Balu a fantasztikus zenei összeállítással tett élvezetessé kibírhatóvá. Milyen korán kellett kelni hozzájuk (legalábbis az én mércém szerint :-))! Kora tavasszal mennyit fagyoskodtunk a bringán! És a sok futás sötétben, kómásan, kora reggel, délben, késő este. Majd jött a nyár. Egyre több időt töltöttem vidéken, így ideális körülmények közt tekerhettem egy csomót, úszhattam természetes vízben és futhattam anélkül, hogy szmogot kelljen szívnom. Minden tök állat, de egy biztos: a munkán kívül nem volt más, csak edzés. Hétvégék? Egyik nap 3-4-5-6 órás tekerés, majd 1-2-3 óra ráfutás, másik nap „csak” egy hosszabb futás. Egyéb program? Azokra csak ennyit tudtam mondani:

rohannom_kell.jpg

Gyakran sajnáltam a körülöttem levő embereket, mert nem maradt egy percem se rájuk. A férjem maximálisan megértő (és nagy szerencsémre még futni is szeret!!), de sokszor szerettem volna több időt adni neki. Így gyakran gondoltam, hogy csak most, az életben egyszer szeretném az ironmant teljesíteni, aztán megpróbálok újra ember lenni. De most szeretném, és tényleg és nagyon. És ezért megteszek mindent.

Jól alakultak a dolgok. A teljesítményemre igazán nem panaszkodhatok. Futottam áprilisban egy 3:31-es maratont, majd mentem egy 6:02-es és egy 6:05-ös triatlon féltávot. Az úszásban a számok szépen bizonyítják, mennyit fejlődtem tavaly óta, a bringázást szinte megszerettem a kellemes, vidéki utakon, a futó tempóm pedig már kezd hasonlítani a két évvel ezelőttire, amikor csúcsformában voltam. Csinálom, megy, és bírom! Sokszor éreztem úgy, hogy a határaimat feszegetem, de igazából nem volt olyan, ami kifogott volna rajtam. Fejben is erős vagyok, mentálisan is bírom a stresszt.

És most itt vagyunk, 5 nappal a nagy verseny előtt. Pár méter séta is csak sántítva megy, fájdalommal küszködve. 6-ik napja tart a probléma, és eddig csak romlott, hiába pihentettem. Na jó, ma először érzek egy nagyon pici javulást… Múlt szerda reggel úgy mentem futni, hogy a vádlim nagyon be volt állva egy korábbi, durva edzéstől. Megszokott dolog, a tapasztalat szerint az első pár km-en bemelegszik és kilazul. Most nem így történt. 5 km-nél megfogtam, és mintha fémből lenne: hiába engedem ki az izmot, olyan kemény maradt, mintha be lenne feszítve. És ez bizony fáj. Visszafordulok, de 5 km-t még akkor is meg kell tennem, hogy hazaérjek. Nagy kínok közt lefutottam, azóta a vádli feszül-görcsöl-fáj, és minden mozgás ellen tiltakozik.

Ezért küzdöttem egy évig? Itt állok a kapuban, és most el kell engednem? Ki tudja… Valahol, belül hiszek benne, hogy elmúlik a következő 5 napban a fájdalom, és ott lehetek a versenyen. De felkészültem az ellenkezőjére is. Talán az az igazi ironman, aki el tudja engedni azt, amihez annyira ragaszkodik. Igen. Kissé szomorkásan, de azt mondom, Isten terveinek alárendelem magam. Ha Ő azt akarja, hogy ott legyek a versenyen, ott leszek. Ellenkező esetben más utat szán nekem, és akkor annak is megmutatja az értelmét. Ez esetben lelki ironman leszek. :-)

A bejegyzés trackback címe:

http://futobarom.blog.hu/api/trackback/id/tr316530207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Adri09 2014.07.21. 20:35:52

Nóri, az én szememben már most IronLady vagy!! Tudod, úgy tartja, legnagyobb kihívás a célvonalig eljutni. Sokaknak az is elképzelhetetlen, hogy ott állhassanak - pl. jelenlegi készültségben nekem is. Nagyon inspirálóan edzettél, öröm volt rád nézni és a mosolyodra a hajnali spinningeken, nagyon szép nézni, hogy fejlődsz. Ez már mind benned van! És tudod, mindig van egy "b-terv" ;) Ha nem is Nagyatád, akkor valami más.. Drukkolok addig is, és kérem az Angyalaimat, hogy szálljanak hozzád és a nagy igazság: "Minden jól van, bárhogy is van." :*