Tegnap reggel arra ébredtem, hogy megnyitották a jövő évi nagyatádi Ironman nevezést. Én nem kerültem a listára, és jó eséllyel ez így is marad. Ettől picit elszomorodtam, mert nem tudom elfelejteni azt a flash-t, amit idén a célba éréskor átéltem. Tényleg csak a heroin lövéshez tudom hasonlítani, ahogy az órákig tartó, egyre gyötrőbb, a végén szinte elviselhetetlen fájdalmat egy pillanat alatt felváltja a végtelen, eufórikus boldogság. Erről mondok le önként?

Nem! Csak jövőre nem Nagyatádon fogom átélni, hanem hazai pályán, Balatonfüreden. Hogy mi a különbség? Számomra csupán az időpont. A füredi verseny június közepén, míg a nagyatádi július végén kerül megrendezésre. Az utóbbira való felkészülés a nyár nagy részét kisajátítja. Megéri? Részben igen. A nagyatádi hangulat pótolhatatlan, ott tényleg maximálisan megadják a versenynek járó tiszteletet. Mindenki, aki a triatlont magáénak érzi, erre az eseményre nevez. Én is ezt tettem idén. Igazából nem sajnáltam az időt az edzésekre. Hétköznaponként kicsit korábban kellett kelni, esténként kicsit később értem haza, hétvégeken rendszeresen vissza kellett utasítani a baráti és rokoni meghívásokat, de mindig a szemem előtt lebegett a cél, ami miatt hajlandó voltam bármiről lemondani.

De helyes ez így? Azt hiszem, vannak élethelyzetek, amikor egyértelműen nem. Én olyan szerencsés vagyok, hogy tulajdonképpen rááldozhatnám újra azt az időt, amit az idei felkészülésemre szántam. De életem párja nem az edzés, hanem a férjem. Igen, neki esküdtem örök hűséget, nem a triatlonnak. :-) Szeretném a jövő nyaramat neki adni, és a szigorú, egyéni napirend helyett közös programokat szervezni, mint a hegymászás, terepfutás.

Biztos vagyok benne, hogy júniusban Füreden is ugyanolyan csodálatos lesz célba érni, mint idén Nagyatádon volt. Sőt, mivel a füredi pálya sokkal nehezebb, még büszkébb is lehetek magamra, ha sikerül. Karesz pedig úgy várhat a célban, hogy a nyár hátralevő része – velem együtt –  az övé. :-)

maccsal.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://futobarom.blog.hu/api/trackback/id/tr856657511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása