Balaton Szupermaraton, 2015

2015.03.30. 15:08

2010-ben hallottam először a 4 napos Balaton-kerülő versenyről. Akkoriban a félmaratoni gyorsulás volt a fókuszban, illetve az első maratonomat tervezgettem. Ennél hosszabb táv akkoriban még a képzelőerőmet is felülmúlta. Minden esetre a magot elültették: megszületett a vágy a kedvenc tavam két lábon történő meghódítására.

Azóta sok idő telt el, én pedig rengeteg km-rel gazdagodtam. Tavaly ironman lettem, amiről úgy éreztem, fejben is adott annyi erőt, hogy idén a BSZM nem foghat ki rajtam. A felkészülés elég jól ment, bár a vádlim miatt aggódtam, mert több jel is arra mutatott, hogy sorozatterhelés esetén befeszül úgy, hogy ha tovább erőltetem, annak sérülés a vége. Erre ajánlották edzéstársaim az SMR hengert, ami izomlazításra tökéletes. Így már sokkal nagyobb biztonságban éreztem magam, ha a versenyre gondoltam.

És eljött a március 19. Feféékkel mentünk jókedvűen a siófoki rajthoz. 48,5 km várt rám, amitől talán azért nem paráztam különösebben, mert fel se tudtam fogni. :-) Nagy létszámban indultunk, így az elején a folyamatos kerülgetés igencsak visszafogta a sebességet, ami nagyon jól jött. Úgy éreztem, tele vagyok energiával, és az 5:08-as tempót totyogásnak éreztem, ugyanakkor tudtam, hogy pont az a feladatom, hogy „totyogjak”, hiszen ha kiadnám magamból az energiát, mi maradna a továbbiakra?

A Balaton déli partján sokkal kevésbé vagyok ismerős, mint az északin, így sokszor fogalmam se volt, milyen településeken járunk, ugyanakkor sokat futottunk közvetlenül a tó mellett, ami nagyon felemelő érzés volt a szép, tavaszi napsütésben. Fáradtság? Sehol! Folyamatosan tartottam tőle, hogy majd egyszer csak nehezebb lesz, de szerencsére csak 44 km után jött ez az érzés. Akkor viszont olyan kevés volt hátra, hogy az már nem tudott kifogni rajtam. Boldogan értem be Fonyódon a célba. Az 5:08-as átlagot megtartottam a végéig. Még táncolni és ugrálni is volt kedvem, de inkább a masszőr szolgáltatásait vettem igénybe. :-)

small_ppic_spuri_bszm_2015_0527_1.jpg

A második nap már 53 km várt ránk, amely a Fonyód-Szigliget szakaszt foglalja magában. Erre kicsit jobban ráparáztam, és már az elején éreztem, hogy lassabb a tempó a tegnapinál. Sebaj, a verseny elején még  5:20-5:30 körüli átlaggal kalkuláltam, ebbe meg még bőven belefértem, úgyhogy igyekeztem nem stresszelni. 10 km után kezdtem jól érezni magam, ami úgy 30-ig el is tartott, utána viszont tudatosítani kellett, hogy életem legfegyelmezettebb 23 km-e következik. Ekkor valóban fáradtnak éreztem magam, és a lábaim nem akartak vinni, ezért fejben kellett nyomatni a folytatást. Itt már inkább nem nézegettem az órámat, hogy ezzel is csökkentsem a stresszfaktort, és próbáltam mindenre pozitívumra nagyon odafigyelni. Legnagyobb öröm Keszthely környékén ért, amikor Gabi és Misi barátaim kijöttek szurkolni. Hihetetlen volt, mennyire feldobtak. Ahogy észbe kaptam, már látszott is a szigligeti vár, csak túl magasan volt. :-) Szerencsére nem kellet egészen a várig felfutni, csak kicsit lejjebb, a templomig. Azért így se esett jól az 53-ik km-en az emelkedő, de ez elhanyagolható volt a nap összes megpróbáltatásaihoz képest. Az aznapi távot 5:21-es átlaggal bírtam csak teljesíteni, de ettől is boldog voltam.

small_ppic_spuri_bszm_2015_0971.jpg

A harmadik napon Szigliget helyett Badacsonyban volt a rajt, mert a kettő között van valami gány a bringaúttal. Ez a nap a legrövidebb, „mindössze” 43,5 km volt az adag. És végre a jól ismert északi part, ráadásul az a szakasz, ami a korábbi évek Maratonfüred versenye miatt már igencsak ismerős volt. Ennek ellenére nehezen ment az indulás, mert kicsivel boka fölött fájt valami, és a fáradtság is mintha összegyűlt volna bennem. Az első 15 km nagyon durva volt, ami eléggé lelombozott, hiszen azt gondoltam, később ennél is rosszabb lesz. De valami fantasztikus dolog történt (én úgy értelmezem, hogy Isten vigyázott rám): a 16-ik km-től elmúlt minden fájdalom és fáradtság és visszatért az első napi energiaszintem. Elkezdtem előzgetni azokat, akiknek az elején annyira ment, és nem tudtam elképzelni, mi lehet nehéz a futásban. Az Akali emelkedőn mosolyogva mentem fel, szurkoltam egyet Zsigri Katinak, aki maratont futott, és örültem Koór Bécinek, aki tavaly pont a legdurvább bénázásomat látta ugyanitt. Aszófő-Tihany környékén azért már éreztem a fáradtságot, de a hátralevő távot fejben már teljesen le tudtam gyűrni, így nem hagytam el magam egy pillanatig sem. Azért nem voltam szomorú a Balatonfüred tábla megpillantásakor, ahonnan még kb. 2 km volt a cél. És befutottam a 3-ik napon is! 5:17 lett az átlag, vagyis javítottam az előző napi tempón. Amíg a masszázshoz álltam sorba, jött Karesz és az anyukája, így aztán 100%-os volt az öröm.

Délután azért már eléggé éreztem azt a fájdalmat a lábam elülső részén, bokánál, vagy kicsivel fölötte. A járás sem ment sántítás nélkül, így eléggé stresszelt, hogy másnap még 50 km vár rám. Reméltem, hogy éjszaka kipihenem a fájdalmakat, de reggel sem ébredtem jobban. Úgy éreztem, öngyilkosság így rajthoz állni. Mondtam is a többieknek, hogy ha valaki így akarna elindulni edzeni, mindenképpen lebeszélném. Erre ők mondták, hogy most nem edzeni megyek, hanem egy olyan versenyt befejezni, aminek a háromnegyedén már túl vagyok. Így igaz, ehhez másként kell hozzáállni!

small_11073736_10202875437607463_1866031088_n.jpg

Nekiindultam tehát a 4-ik napon is, ahol Balatonfüredről kellett Siófokig eljutni két lábon, ráadásul futó mozdulatokkal. J Az eleje megint nagyon nehezen ment. Csopakra érve most nem az az euforikus érzés fogott el, ami általában szokott, ha arra járok, hanem a kételyek gyötörtek, hogy be tudom-e fejezni a versenyt. De Isten ekkor sem feledkezett meg rólam, hanem mellém rendelt egy futótársat, aki folyamatosan tartotta bennem a lelket. Rácz Robit a triatlon versenyekről ismerem, iszonyú gyors csávó, de most ahelyett, hogy elrobogott volna, futott végig velem. Ha lassultam, mindig szólt, hogy „gyere!”, és én mentem. Ha felszisszentem a fájdalomtól, azt mondta, hogy „ne foglalkozz vele!”, és én nem foglalkoztam. Végig történeteket meséltünk egymásnak, hogy eltereljük a figyelmet a kellemetlen érzésekről. Kenesére azért jó volt beérni. A kiserdei bicikliúton voltunk a táv felénél, és éreztem, hogy 25 km már nem foghat ki rajtam. A strandra érve pedig ott szurkolt Karesz és Erika. :-) Azt mondták, jó a mozgásom. Igyekeztem nem kimutatni, amit belül éreztem. :-) Aztán jött a jól ismert akarattyai, majd a jóval keményebb balatonvilágosi emelkedő. Nem sétáltam bele egyetlen pillanatra sem, de igencsak nagy mentális erőfeszítésembe került a futómozdulatok imitálása. Világoson nagyon szép volt lenézni. Örültem, hogy Robinak mindig mesélhetek a látnivalókról, ezzel is sikerült a figyelmet jó irányba terelni. Aztán le kellett futni a lejtőn – na, ez a felfelénél is katasztrofálisabb volt a beállt izmokkal és a fájdalommal. De ezután már tényleg csak Siófokig kellett eljutni. Örültem, amikor ismeretlen területre értünk, mert az már azt jelentette, hogy elhagytuk Világost. És igen, egyszer csak megjelent a Siófok tábla. Ott még kicsit kellett nyomni, hogy elérjük a célt, de csodálatos módon ez is eljött!

small_10587119_10202875438087475_16977318_o.jpg

A befutónál nem egészen voltam magamnál. Robival elbúcsúztunk egymástól, én meg mentem önkívületben a masszázsra. Láttam az órámon, hogy ezen a napon már csak 5:32-es átlaggal sikerült  letolni a távot, de végképp nem izgattam magam, hiszen tudtam, hogy kategória 3-ik és abszolút női 5-ik helyezett vagyok. :-) 4 nap alatt a 194,5 km-t 17 óra 18 perc alatt teljesítettem, ami szerintem igen szép eredmény.

Köszönöm Balunak ismét a remek felkészítést. Nagy álmom teljesült a BSZM-mel, és tényleg hatalmas élmény volt. A buli hangulathoz hozzájárultak a csapattársaim, akik szintén részt vettek a versenyen és közösen szálltunk meg. Sokszor elmondtuk, hogy jövőre nem jövünk, miközben tervezgettük, hogy jövőre mit hogy fogunk csinálni. :-) Szóval ott a helyünk, és remélem, fogunk még aratni ezen a versenyen is, és még sok másikon. :-)

kupa_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://futobarom.blog.hu/api/trackback/id/tr87320126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

iramszarvas 2015.03.30. 17:02:35

Gratulálok! Tavaly nekem is hasonló dilemmám volt, de inkább elengedtem a negyedik napot, és azóta sem bánom. Az eredmény persze azt mutatja, hogy jól döntöttél, de azért ez kockázatos döntés volt, szerencséd, hogy nem lett rosszabb. Remélem, később sem üt vissza!

haanchee · http://haancheefut.blog.hu 2015.03.30. 18:12:00

Nagyon szép teljesítmény, szívből gratulálok! :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2015.03.30. 22:38:20

@haanchee: koszi. Idovel majd talan kepes leszek olyan hosszut futni, mint te, de az UB egyeniben meg varat magara. :-)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2015.03.30. 22:43:18

@iramszarvas: Ez nehez dontes, mert nem tudhatjuk, mi lesz a dolog kimenetele. De talan valahol ereztem, hogy csak atmeneti a kellemetlenseg, es nem lesz hosszutavu kovetkezmenye. Azert meg nem mertem futni azota, csak a tobbi sportot nyomattam. De holnap ismet belekostolok a futasba, es szerintem rendben lesz minden. De teged is teljesen megertelek.