Balatonman Kenese, 2015

2015.09.14. 22:44

Ritka jó érzés egy triatlonosnak, amikor házhoz jön a verseny (ugye, Peti és Marci? ;-)). Keneseiként egyértelmű volt, hogy indulok a hazai pályán megrendezett triatlon versenyen. Idén igencsak szegényes a szezonom: mindössze két olimpiai távon indultam eddig, valamint a füredi iron távot leúsztam és letekertem, de a futás előtt feladtam. Volt mit helyrehozni.

Hosszú idő után ez volt az első verseny, amit igazán vártam. Úgy éreztem, a felkészülésem elég jól sikerült, még annak ellenére is, hogy az elmúlt hetekben egy kisebb sérülés miatt vissza kellett vennem. Nem szoktam fontosnak tartani a helyismeretet, mégis jó érzéssel töltött el, hogy nincs egy gödör sem az úton, amit ne ismernék. A Balatonnal is talán én vagyok a legnagyobb barátságban a versenyzők közül, hiszen rendszeresen benne végzem az úszó edzéseimet. Sem a hidegtől, sem a nyílt víztől nem féltem kicsit sem, csak szokás szerint azzal idegesítettem magam az indulás előtti pillanatokban, hogy ha ennyi gyakorlatom van a nyílt vízi úszásban, miért úszom mégis olyan csiga tempóban.

small_uszas_utan.jpg

Elrajtoltunk. Az alacsony vízállás miatt delfinezéssel és gyaloglással indítottunk, ami úgy felvitte a pulzust, hogy az első úszó tempóknál már redukálni kellett a befektetett energiát. Sebaj, idővel helyreállt minden. Próbáltam lábvizet keresni, de csak rövid időre akadt, aztán a gazdája vagy rossz felé úszott, vagy lassult, ezért nem volt célszerű rajta maradni. Az első körben nagyon sokan voltunk, és ment a pofozkodás, de a második körre a rövidtávosok kiszálltak, így sokkal kényelmesebben lehetett haladni. 41 percre volt szükségem az 1,9 km úszáshoz, bár sokak szerint kicsit nagyobb volt a táv.

Igyekeztem gyorsan depózni, neoprént le, aztán sikerült mindent összesározni, de nem érdekelt, húzás bringázni! Szerencsére nem volt nagy szél, legalábbis ahhoz képest, amiket az edzések nagy részénél tapasztaltam. Természetesen azért így is meglátszott a tempón a szélirány, csak kevésbé brutálul. Igazából nem ért semmilyen meglepetés a bringapályán, úgyhogy szinte eseménytelenül telt a 90 km. Pár lányt megelőztem, de nem néztem a rajtszámukat, ezért nem tudtam, hogy vetélytársaim-e vagy sem. Leginkább az átlagsebességemet bámultam az órán, és örültem, hogy a végén sem ment 28 km/h alá.

bringa_2.jpg

A bringáról leszállva azért éreztem, hogy kicsit elfáradtam, de igyekeztem nem ezzel foglalkozni, inkább megkeresni a futócipőmet a rendetlenségben és nyomulni a futópályára. Nem is volt olyan szörnyű az átállás, ennél sokkal rosszabb pillanatokat is megéltem már más versenyeken. Persze, lehet, hogy itt is a Balaton és az ismert pálya sokat dobott a mentális állapotomon. Hamarosan pedig Karesz jött szembe, aki a maratoni távon indult. A férjemmel való találkozás nagyon felvidított. Úgy tűnt, jól megy neki, bár tudtam, hogy még sok van hátra. Én csak szedtem a lábaimat, és egy rendőr megjegyezte, hogy könnyű a hazaiaknak. Vidéken még a rendőrök is ismerik az embert. :-) Most először sikerült talán úgy futnom versenyen, hogy nem azon járt az eszem, hogy mennyi van még hátra, és azt hogy fogom kibírni, hanem mindig csak a pillanatra koncentrálni (és annak lehetőleg örülni). :-) Na jó, azért voltak holtpontok, amikor megkérdőjeleztem, hogy fog-e ez így menni a végéig, de minden holtpont után jött egy „élőpont”, ami tudatta, hogy menni fog minden. Sokan voltak a futópályán: középtávosok, iron távosok, valamint különböző futótávok versenyzői, így nem is néztem, hogy ki melyik kategóriába tartozik, csak azt vettem észre, hogy én csak előzgetek, és engem senki sem előz. Ez azért adott egy kis önbizalmat, és úgy éreztem, ezt már tilos elrontani. Közben még kétszer összefutottam Karesszal, és nagyon örültem, hogy jól megy neki. Szóval mindig akadt valami, ami átlendített a holtpontokon, és sikerült 5:02-es átlaggal teljesítenem a félmaratont.

A befutónál majdnem elindultam még egy körre, mert nem figyeltem, melyik út visz a cél felé, de szerencsére a rendezők képben voltak, és a helyes útra tereltek. Hogy mi várt a célban, az felülmúlta minden elképzelésemet: bemondták a mikrofonba, hogy megjött az első női befutó a középtávon! Lehetséges ez?? Háromszor visszakérdeztem, hogy nem rontották-e el a bemondást. :-) Mivel az előzgetésekkor tényleg nem néztem, kiket hagyok le, ezért abszolút nem voltam képben a helyezésemet illetően, csak a célban tudatosult, hogy mi a helyzet. :-)

small_dobogo.jpg

Ehhez azért hozzá kell tenni, hogy a szezonzáró kenesei versenyre nem jöttek az igazán nagyok a női mezőnyből (illetve néhányan kisebb távon indultak), ezért maradt nekem is esélyem. Az időmön is látszik, hogy nem vagyok profi versenyző: 5:42-vel sikerült teljesítenem az 1,9 km úszást, 89 km bringázást és 21 km futást. Előzetes számításaim szerint 5:43 és 5:56 között kellett valahol végeznem, és még a legoptimistább tervemet is sikerült 1 perccel felülmúlni, ami nagy boldogság. Egész pontosan így néz ki a dolog: úszás: 0:41:01, depó1: 0:03:19, bringa: 3:09:10, depó2: 0:02:47, futás: 1:46:34. És ami abszolút teljessé teszi a boldogságomat: Karesz is beért a maratonon 4:23-mal, vagyis negyed órával megjavítva a tavalyi idejét. :-)

A (számomra) remek eredményemet nagyon köszönöm az edzőmnek, aki megtanított versenyezni. Ha ugyanilyen eredményt érek el, csak elbringázom vagy elfutom az elejét, a végén meg hullaként érek célba, az nem lett volna egy okos versenyzés (nem is beszélve a sérülés-veszélyről). A sok edzői tanácsot megfogadva viszont sikerült elérni, hogy viszonylag egyenletes tempóban menjek mindhárom sportágban, és kihozzam magamból az ésszerűség határain belüli maximumot. Most, két nappal a verseny után ismét bringáztam egy jót, és úgy érzem, minden erőm megvan a folytatáshoz.

A bejegyzés trackback címe:

http://futobarom.blog.hu/api/trackback/id/tr477788656

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2015.09.16. 07:04:32

Gratulálok! Milyen jó érzés, amikor aversenyen minden úgy alakul, vagy még jobban, mint ahogy tervezzük. :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2015.09.16. 08:06:53

Ritkán adatik meg, de most minden tökéletes volt. :-)