Lefutni egy maratont szerintem önmagában is nagy élmény, és mindenképpen dicséretes, akármilyen is az eredmény. De olyan időt megfutni, amivel még elégedett is az ember, az az igazán királyságos. És ha mindezt úgy, hogy a második felét sikerül gyorsabbra futni az elsőnél, az már szinte káprázatos. :-)

Nem túl nagy reményekkel indultam neki a füredi Runner’s World maratoni távjának. Igazából három héttel korábban, Debrecenben szerettem volna maratont futni, de egy sérülés megakadályozott. Ez pedig azt is jelentette, hogy a füredire se tudtam igazán felkészülni, mert a gyógyulás és a verseny között mindössze két hét telt el. Igaz, hogy a sérülés előtt nagyon jó formában voltam, de azt hittem, az állóképességem elveszett a néhány kihagyott hét alatt. Ebből kifolyólag csak annyi volt a szándékom, hogy végig tudjam futni a 42 km-t, akármilyen csiga tempóban is. A feladás biztos elkerülésére azt láttam az egyedüli garanciának, ha nagyon lassan kezdek, és a feléig meg se érzem, hogy már futottam.

dsc9807-2.jpg

A rajt utáni másodpercekben elkezdett szakadni az eső, miközben a viharos szélben azon gondolkoztam, hogy fogom kibírni kesztyű nélkül. Ez a gondolat úgy lekötött néhány km-en át, hogy észre sem vettem, hogy futok. Majd hirtelen elállt az eső, és még a nap is kisütött, a szél viszont továbbra sem kímélt minket. Sebaj, így is örültem, és nagyon visszafogott tempóval haladtam, hogy a fáradtság legkisebb jelét se érezzem. Ez kb. 5:02-es km-eket jelentett. A 3-ik-4-ik helyen álltam a női mezőnyben, és bár tudtam, hogy menne gyorsabban is, csak azon voltam, hogy tartalékoljam az energiát a második felére. Gondoltam, ha akkor is gyorsabbak lesznek az előttem futó csajok, akkor meg is érdemlik a győzelmet, ha viszont az elején túl hajtják magukat, akkor a végére lassulni fognak. Igazából azonban eltökélt szándékom volt, hogy ne foglalkozzak a helyezéssel, így minden arra irányuló gondolatomat leállítottam.

18119087_10154751097688757_7676802250108619224_n.jpg

A 19-ik km környékén szereztem egy nyulat, akivel jókat dumáltunk. Közben elkezdtünk gyorsulni, de akkor már ez rendben is volt. A felén túl éreztem, hogy nincs baj a 4:53-as tempóval, nem fog megölni. Ezt bizonyította, hogy továbbra is tudtam beszélgetni, és nem jött semmilyen szörnyűséges érzés vagy gondolat. Közben az is bekövetkezett, hogy megelőztem az élen futó csajokat anélkül, hogy különösebben törekedtem volna rá. A nyulam 27 km-nél kiállt, mivel ő elvileg félmaratont futott, csak jött még velem egy darabig, mert túl jól érezte magát a pályán. :-)  Én viszont innentől már éreztem, hogy rendben vagyok, nagy baj nem érhet.

Az utolsó 9 km-en kezdett kissé savasodni a lábam, és már nem esett olyan jól minden lépés, de messze nem volt olyan brutál, mint amiket a maratonok többségén átéltem.  Az óra szerint tartottam a tempót, illetve néha még gyorsultam is. Tulajdonképpen még a maratoni fal is megkímélt, és egy nagyon kellemes, fájdalommentes futás végén, tökéletesen egyben és épségben futottam át a célvonalon, a női mezőny első helyezettjeként. Az óra akkor járt 3 óra 26 percnél, ami olyan szép, hogy a verseny előtti legoptimistább gondolataimban sem szerepelt.

5 km-enként mérte az órám a részidőket, amelyek átlagtempói ilyenek lettek:
- első 5 km: 4:59dsc9930-2.jpg
- második 5 km: 5:02
- harmadik 5 km: 5:02
- negyedik 5 km: 5:01
- ötödik 5 km: 4:52
- hatodik 5 km: 4:52
- hetedik 5 km: 4:51
- nyolcadik 5 km: 4:53
- utolsó 2 km: 4:53
Lehetett volna ennél szebb? :-)

 

Hogy egyéni csúcs -e? Nem, a PB-met öt éve, Debrecenben futottam, 3:21-gyel. De a pálya nehézsége és a szél miatt szerintem ez a 3:26 kb. olyan értékű, mint a debreceni 3:21. Elvileg sík a füredi pálya is, de a bringaút egy részét lezárták, ezért a partról mind a négy körben fel kellett futnunk a 71-esen egy kis dombra, ami a másik irányból ugyan kevésbé volt meredek, de ott meg hosszabb ideig emelkedett. Így 165 m szint csak összejött, ez pedig egy sík pályán azért érezteti hatását, és a viharos szél sem könnyítette meg a dolgunkat. De mindennél jobban örülök, hogy egyik nehezítő tényezőn sem stresszeltem magam, mert igazából nem érdekelt sem az idő, sem a helyezés. Ha nagyon görcsöltem volna rajta, tuti kifáradok az elején, és összeesős-belassulós vége lett volna. De ez életem első okos futása volt. :-)

Nagyon köszönöm Balu segítségét, aki a távolban is megmaradt virtuális edzőmnek. A sok fokozó és gyorsuló résztávos edzés gyümölcse most érett be igazán. Nemcsak technikailag, hanem emberileg is olyan felkészítést kapok Balutól hosszú évek óta, ami nagyszerűen szolgálja a fejlődésemet. Most még nagyobb lendülettel és motivációval léphetek a további edzések mezejére! :-)

oroszlan.jpg

A bejegyzés trackback címe:

http://futobarom.blog.hu/api/trackback/id/tr9412454797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.