Balatonman Kenese 2017

2017.06.05. 22:55

Alig több, mint egy hét telt el a kenesei verseny óta, talán még nem késő beszámolót írni. Az eseményt megelőző napokban egy fogászati kezelés rövidtávú hatásaként kellemetlen fogfájás gyötört, amelynek ellensúlyozására fájdalomcsillapítókat zabáltam. Ez a gyomromnak nem tetszett különösebben, így erősen hátrányos helyzetűnek éreztem magam. Ezt leszámítva sem volt semmi kedvem a versenyhez. Olyan nyomasztó, hogy tavaly is és tavalyelőtt is megnyertem a középtávot, és tudtam, ha most nem sikerül, akkor majd mindenkinek magyarázkodnom kell. Pedig eszem ágában sem volt megnyerni. Két dolgot szerettem volna: hogy ne legyek utolsó, illetve hogy ne adjam fel. És egyébként is szidtam, aki kitalálta a triatlont, és szidtam magam, hogy megint képes voltam ilyen hülyeségre vállalkozni. :-)

A hazai pálya azért jó. Nem kell semmit sem logisztikázni, csak berakom a hátizsákba a kellékeket, felülök a bringára és pár perc alatt ott vagyok a versenyközpontban. Cuccokat beraktam a depóba, aztán hajóval vittek minket a rajt helyszínére. Be kellet ugrani a vízbe, és háromszög alakban kirakott bójákat kerülgetve leúszni az 1,9 km-t (amibe a csalinkázás miatt sikerült 200 m pluszt beleraknom, pedig igazán tapasztalt nyíltvízi úszó vagyok, és a szemműtét óta még látok is, de akkor is béna vagyok :-)). Inkább rá se néztem az órámra az úszás végeztével, mert éreztem, hogy nyomdafestéket nem tűrően csúnya számot látnék. De nem estem kétségbe, inkább örültem, hogy legalább ez le van tudva.

3_2017_0010_02_2506_12.jpg

Gyors depózás után bringára pattantam, és az oly sokszor megjárt kenesei emelkedőn találtam magam. Jó, hogy minden gödröt ismerek az úton – legalábbis a körforgalomig. Onnan viszont megkaptuk a 710-es utat, ahol minden normális napon tilos bringázni, és kiváló minőségű aszfaltút fedi. Ez alkalommal az útnak egy jelentős szakasza csak a mienk volt, és ez igen megdobta a felhasználói élményt. Úgy tekerhettünk, hogy nem üldöztek minket autósok. (Ha mindig ilyen állapotok lennének, még talán megszeretném a bringázást. :-)) Sajnos a szél már nem volt annyira a barátunk, ő elég szépen adott magából, így volt küzdelem rendesen. A két körös bringapálya felénél bemondták, hogy a 3-ik vagyok a női mezőnyben. Ez a hír nagyon feldobott, addig ugyanis azt hittem, tökre le vagyok maradva. Ettől a ponttól jött meg a kedvem a versenyhez. Láttam, hogy a negyedik nagyon a nyomomban halad, de tudtam, hogy nekem a futás az erősségem, így az se baj, ha a bringán lehagy. Ha pedig a futásban is jobb lesz, akkor megérdemelten övé a dobogó.

A 90 km letekerése után nem mondom, hogy csak futni vágytam, de ez teljesen normális. Nagyon gyorsan depóztam, hogy gondolkodni se legyen időm, mi vár rám. Rossz volt elkezdeni a futást, de próbáltam úgy nézni, hogy végre elérkeztem a harmadik versenyszámhoz, ennyivel is közelebb van az egész szörnyűségnek a vége. :-) Figyeltem, hogy az elején semmiképpen se toljam maxra. Úgy tűnt, megelőztem egy középtávos lányt, de nem akartam ezzel foglalkozni. Tényleg csak arra összpontosítottam, hogy legyűrjem a 21 km-t meghalás nélkül, tök mindegy, hanyadikként. A futópálya három körös volt, és amikor az elsőnél bemondták, hogy én vezetek, az azért megint jó nagy dopping volt. Kezdtem észrevenni, hogy a távolság egyre nő köztem és a mögöttem futó csajok között, úgyhogy tudtam, hogy ha csak nem történik valami extra bajom, akkor enyém a győzelem. Csak azok a fránya kilométerek még mindig ott voltak előttem, bár szerencsére viszonylag gyorsan fogytak. És egyszer csak teljesen elfogytak, én meg a célban találtam magam.

8_18741562_1561677523863037_1962522505_n.jpg

Harmadszor is enyém a győzelem a Balatonman Kenese középtáv női mezőnyében. És hogy ez mit jelent? Nyilván nem szomorúságot! :-) De azért egyrészt tudom, hogy ez egy amatőr verseny, legalábbis ami a női mezőnyt illeti. Amatőrök közül is sokan jobbak nálam, csak vagy más távon indultak, vagy nem jöttek erre a versenyre. És azt is tudom, hogy igazából tök mindegy, hanyadik az ember. Ha lelkiismeretesen felkészül, erejét rendesen beosztva kiadja magából a képességeinek és edzettségének megfelelő teljesítményt, és célba ér, akkor az már mindenképpen dicséretes. Ehhez képest az eredmény másodlagos. És jobb ember se lesz senki attól, hogy kevesebb perc alatt fut le x km-t, mint más. Szóval örülök a győzelemnek, de a „merre tovább” kérdésre semmiképpen sem az a válaszom, hogy előre a még jobb eredményekért. Hogy akkor mi lenne a válaszom az említett kérdésre, azt ez a poszt terjedelme már nem tudja magába foglalni. :-)

A bejegyzés trackback címe:

http://futobarom.blog.hu/api/trackback/id/tr9212566097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.