Lefutni egy maratont szerintem önmagában is nagy élmény, és mindenképpen dicséretes, akármilyen is az eredmény. De olyan időt megfutni, amivel még elégedett is az ember, az az igazán királyságos. És ha mindezt úgy, hogy a második felét sikerül gyorsabbra futni az elsőnél, az már szinte káprázatos.…

Ahogy azt kell!

2014.04.25. 13:46

A múltkori bejegyzésemben már megírtam, hogy bénázzunk el brutál módon egy maratont. Szerencsére, 4 hét elteltével beszámolhatok arról is, hogyan kell a hibát kijavítani. Már a mentális felkészülésben is látszottak a különbségek. Erre a versenyre nem izgultam rá, nem…

Hogyan csesszük el?

2014.03.23. 21:32

A felkészülés egészen rendben van. Hosszú futásokból van egy 33 és két 38 km-es, ebből az egyik 5:06-os átlaggal. Jól megy a többi edzés is, panaszra nem érzek okot. Ott vagyok a versenypályán, várva a rajtot. Balu szavain már ezerszer átrágtam magam: kezdjem 5-ösnél…

A 2013-as futószezon

2013.11.18. 22:56

És végre vége, elvileg eljött a szabadság. 17 versenyem volt az idén, nagy részük nyár végén és ősszel, így az utóbbi időben szinte minden hétvégén versenyeztem. Ezzel párhuzamosan a melóban is folyamatosan nőtt a feladatok száma, és a hetek múltával egyre közeledett a…

Spar Budapest Maraton, 2013

2013.10.27. 10:45

Kicsit hosszú átfutási idővel, de csak sikerült összekaparnom valami bejegyzést a két héttel ezelőtti nagy eseményről. A Spar Budapest Maraton nagy felmérőt jelentett számomra. 2011-ben elég jó futó voltam, 2012 első félévében voltam a csúcson, aztán jött a lejtő,…

Nem vagyok egy túl gyors blogoló, általában jóval az események után szokott időm jutni az írásra. Jelenleg hat nappal vagyunk a debreceni Rotary Futófesztivál után, így remélhetőleg még van, akit érdekel a téma, így a Vivicittá előtt közvetlenül. Hát akkor nézzük!Öt…

Maraton utáni elsők

2011.10.06. 20:08

Véget ért a maraton, de az élmény még teljesen bennem él. Óriási dolog, hogy sikerült teljesíteni, és, ahogy előzőleg is írtam, a körülményekhez képest teljesen elégedett vagyok a 3:40-es eredménnyel.Azt egy pillanatig se gondoltam, hogy a maraton után pihenni kéne, sőt,…

Eljött a nagy nap. Vasárnap reggel 7-kor kelni nem a legkellemesebb, amit el tudok képzelni, de a futóversenyláz hamar felfrissített. A cuccaim már mind elő voltak készítve, így csak öltözés, kajálás és indulás.A helyszínre érve ledöbbentett, mekkora területet foglal el a…

Az utolsó hét

2011.10.01. 18:26

Húzós hetet nyomtam le. Egy kisebb betegség-féle fizikailag kevésbé viselt meg, a nyugalmamat és az étvágyamat viszont tönkrevágta. Nincs semmi nagy baj, csak én rendkívül rá tudok parázni ilyen dolgokra. Szóval leginkább az agyam a problémás. :-)Kedden, szerdán és…

Javulás

2011.09.26. 17:20

Pénteken nagyon kellemes zumbát és egy jóérzésű, meglehetősen erős capoeira aerobicot sikerült magam mögött tudni. Őszinte legyek? Többnyire jobban érzem magam az edzőtermi órákon, mint a futásokon, pedig egyértelműen futónak vallom magam, és az is akarok maradni. Talán…

A csütörtök a keddhez hasonló nap, amikor általában munka után egyből megyek futni. Vagyis, alighogy felállok az íróasztaltól, nyomás! Délután folyamatosan azon szurkoltam, hogy ne ismétlődjön meg a keddi izomfeszülős történet. Persze, egy jó kis bemelegítéssel nyilván…

Kicsit kellemesebb résztáv

2011.09.15. 12:40

Szerda lévén irány a Margitsziget. Itt nincs mód a bemelegítés ellógására. Nekem az a 6 km is számít, amit bringázok odáig, majd a szigeten nyomunk egy kb. 10 perces gimnasztikát Vajda Zsuzsi vezetésével, utána 1,3 km bemelegítő futás. Ez már elég jó ahhoz, hogy az ember…

Maraton előtti hosszú

2011.09.10. 22:47

Tegnap (pénteken), ahogy az lenni szokott, a zumba és capoeira aerobic órákat látogattam meg az edzőteremben. Mindkettő jól ment, és nagyon jól éreztem magam. A zumba fizikailag nem okoz különösebb erőfeszítést, inkább agyilag, mert hiába járok már lassan egy éve, a…