Balatonman Füred 2017

2017.09.21. 09:25

Beszámolót írni azért jó, mert újra lehet élni az eseményt – és persze, mert olvassátok. :-) Balatonman Füred… A verseny előtt átnéztem a tavalyi irományomat, ami viccesnek tűnt, így utólag, de inkább csak arra fókuszáltam, milyen hibákat ne ismételjek meg. Leginkább: nem kell bemenni Tihanyba, akármennyire is hívogató a félsziget! :-) És a futás közben tilos az órát nézegetni, le van sz@rva, hogy benne vagyok-e az 5 perces ezrekben van sem. Lényeg, hogy az eleje könnyen menjen, amúgy meg mindent érzésre, van már elég tapasztalatom.

A versenyt megelőző este egész motiváltnak éreztem magam, végre egyszer azt mertem gondolni, hogy tisztességesen felkészültem, és nyugodt lelkiismerettel állhatok rajthoz. Ez persze még nem garantálja a sikert, de legalább megtettem a tőlem telhetőt. Reggel viszont nem hittem a fülemnek. Az a kopogós valami nem a macskák kaparása az ajtón, hanem eső?! Oh bakker, tegnap még jó időt ígértetek! Ha a Gelláról lefelé patakokban folyik a víz, én tolni fogom a bringát! Felfelé még csakcsak nyomom neki erőből, de lefelé egy gurulós korcsolyapályától végem van!

Útközben – legnagyobb örömömre – elállt az eső, és abbamaradt a bringaparám. Bedepózás közben kezdtem azon gondolkodni, hogy a víz se lesz olyan meleg. Hiába vagyok idén már 75 km nyíltvízi úszás boldog tulajdonosa, a 17 fokot akkor sem fogom langyosabbnak érezni. Na jó, egye fene, parákat félre, most már nincs visszaút, gyerünk megtenni a megtennivalót!

Nem fáztam úszás közben, és kellemes meglepetésként még a pofonok is elkerültek. Sőt, mintha a Nap is kisütött volna, és kezdett egész strand feelingem támadni. Ettől kellemessé vált az úszás, de be is lustultam valahogy, és nem igazán erőből nyomtam. De nem baj, lesz még bőven helye az erőnek. 40 perc alatt végeztem a majdnem 2 km úszással. A depóban a szokásosnál többet bénáztam, mert a neoprén levétele után felvettem egy bringás mezt, valamint az órámat a kormányra erősítettem, amit a korábbi versenyeken mindig a csuklómon hagytam. Most akartam látni a pulzusomat, de nem azért, hogy alacsonyan tartsam, hanem pont az ellenkezője: ha túl alacsony, akkor tudatosuljon, hogy lusta vagyok, és nyomjam rendesen.

uszas2.PNG

Nekivágtam a tekerésnek. A Gella-kört már jól ismerem korábbi versenyekből és edzésekből egyaránt. Mindig megállapítottam, hogy nem vált kevésbé meredekké, de most abszolút nyugalommal és türelemmel tekergettem felfelé. Azért nagy öröm volt elérni Tótvázsonyt, ott kicsit lefelé tépni, majd jöhet a bal kanyar Pécsely felé. Idén a Barnag-Vöröstó szakasz helyett a Vászoly-Dörgicse kitérőt rakták bele, ahol még nem bringáztam korábban. Hát bakker, eléggé felülmúlta a számításaimat! Néhány emelkedőt csak legkisebb áttéten, állva tekerve sikerült megmásznom. Ez azért kivett belőlem rendesen. Lefelé se mertem hasítani, annyi kanyar volt az úton. Szerencsésen visszaértem Pécselyre, onnan már ismertem az utat Füredig, úgyhogy nem ért különösebb meglepetés. Véget ért az első kör, akkor most jöhet még egy ugyanilyen! Ezúttal már keményebb volt a Gellára felmászni, viszont a vászolyi kitérő kevésbé viselt meg. Talán az első kört a valóságosnál nagyobb szörnyűségként éltem meg, ezért a második kör inkább kellemes csalódás volt. Na jó, a „kellemes” szó azért lehet, hogy nem helyénvaló! :-) Nem mondom, hogy innen már minden sima ügy volt, de különösebb komplikációk nélkül visszaértem Füredre, ahol végre kiszállhattam a nyeregből, hogy nekiindulhassak a harmadik versenyszámnak. A szűk 90 km-t (ami az órám szerint inkább csak 87 volt) 3:22 alatt sikerült megtennem, de volt benne vagy 1300 méter szintkülönbség.

 

2017_0012_02_1160_12.jpg

A depóban – fantasztikus módon – most nem felejtettem el levenni a sisakot. :-) Az órát visszavettem a csuklómra, ezzel az átcsatolgatással ismét súlyos másodperceket vesztve. De irány a futás! Féltem tőle, de nem esett rosszul. Ilyenkor az idegrendszert kell pillanat alatt átprogramozni, hogy elfogadja, hogy most nem fog gyorsan változni a táj, mint ahogy a bringán tette, de ez nem azért van, mert most annyival bénább vagyok, hanem mert másik sportot űzök. Tök mindegy, milyennek érzékeli az agyam a tempót, a lábamra és a tüdőmre kell figyelni. Ha ezek jól vannak, akkor van minden a helyén. Ment is egész jól a dolog. Órát nem nézegettem, csak a mögöttem jövő csávó – aki nyúlnak használt – mondta, hogy bőven benne vagyunk az ötpercesben és nagyon jól nyomjuk. Mondtam, hogy most még tartalékoljunk, még ráérünk megnyomni. Majdnem rászóltam, hogy előzzön meg, de gondoltam, magától is megteszi, ha jónak látja. Az aszófői fordító előtt nagyon aranyos kis cirmos cicát láttam, szívesen megsimogattam volna, de inkább csak futtomban ciccegtem neki. A fordítónál jó tudat volt, hogy a táv negyede megvan. Visszafelé nagyon jól megnéztem a Tihany felé vezető út bevezetőjét, hogy a mások körben se kanyarodjak rá, bármi történik is addigra! :-) Közben a mögöttem futó csávó valahol lemaradt és nem láttam többet.  Elértem a füredi fordítót, vagyis a táv felét. Kicsit több mint 10,5 km-nél jártunk, de tudtam is, hogy pár száz méterrel hosszabb lesz a pálya a félmaratoni távnál. Pont, mielőtt megfordultam, egy futóverseny bizonyos rajtzónájának tagjai indultak neki a távjuknak. Kicsit ijesztő volt hirtelen ennyi friss futó közé bekerülni, de igazából tök motiválóak voltak. Az elején adták a lendületet, majd fokozatosan hagytam le őket, ami különösen jó érzés volt abban a tudatban, hogy én már úsztam és bringáztam, és a futásnak is több mint a felénél túl voltam, és még mindig annyi erőm volt, hogy a frissen beállt futókat előzzem. Hirsch Gergővel is összefutottam, ő – a mezőny egyik legfiatalabbjaként – a 8 km-es távon indult, és hasított mint állat. Tőle érdeklődtem, hanyadik vagyok a női mezőnyben, örültem, mikor megtudtam, hogy a harmadik.

2017_0012_19_1287_12.jpg

Biztos voltam benne, hogy a futás alatt nem fogok helyezést rontani, úgyhogy minden félnivalóm elmúlt (bár igazából nem is volt minek elmúlnia). Az utolsó 4 km ezért nehéz volt. Ott még volt egy frissítő, ahol úgy döntöttem, most már nem szórakozom ivással, inkább végigsprintelem, ami még hátra van. Ez nem biztos, hogy szerencsés döntés volt, de csak annyit változtatott, hogy jobban ki kellett lépnem a komfortzónámból. Annyi történt, hogy a végén már vártam a végét. :-) És nem panaszkodhatok: 1:46 alatt teljesítettem a távot, ami 21,65 km volt, vagyis 4:56-os átlagra jön ki.

Mekkora királyság volt célba érni! És igen, valóban a női mezőny harmadik helyezéséhez volt elég az 5 óra 55 perces idő. De igazából nem a helyezés a fontos, hiszen az sokban múlik a többi versenyzőn. Annak örülök, hogy sikerült okosan, erőt jól beosztva, és helyenként még élvezve is végigjárni az utat. Az pedig csak plusz, hogy életemben először sikerült ezt a versenyt 6 órán belül teljesítenem. Ez nem egy hagyományos középtáv, hanem a bringapálya gyilkos kínzóeszköz! Itt ilyen időt elérni nekem tényleg csoda. Igaz, a tekerés nem is ment gyorsan, viszont nem fárasztott le annyira, hogy ne tudjak utána normálisan futni. Azóta is jó kedvem támad, ha visszagondolok a versenyre, és erős motivációt érzek, hogy a jövőben se váltsak át chips zabálós – TV nézős üzemmódba. :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://futobarom.blog.hu/api/trackback/id/tr5412882616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.