További rekordok

2011.11.01. 19:53

A szigetkör PB hozott lázba, vagy mi történt? Ez tényleg én vagyok?

Szépen futogatok tovább, ragaszkodva az 5 percen belüli ezrekhez. Eljutottam odáig, hogy ez nekem már meg se kottyan, sőt, ez a kényelmes tempó. Eszembe jut, amikor Szasza mondta, hogy emeljem magasabbra a sarkaimat, Bitliszbá pedig arról beszélt, hogyha 1-2 centivel hosszabbakat lépek, már jóval gyorsabban futok. Zsani meg azt javasolta, hogy kicsit dőljek előbbre. Néha eszembe jutnak ezek a szavak, és próbálom csiszolni a technikámat. Rájövök, hogy egész kényelmes, és sokkal lendületesebben lehet így futni. Közben az idő is viszonylag hűvös, legalábbis a szemptemberi kánikulához képest. Úgy érzem, valahogy akaratlanul is összejönnek a dolgok.

Eljött a szombat, amikorra egy kb. 27 km-es futást terveztem. Meg is történt a dolog, de hogy ez nekem 4:42-es átlagsebességgel fog menni, arra álmomban se gondoltam. Nyáron kétszer is futottam hasonló távot versenyen (mindkettőt elég hűvösben), ebből a Győr-Lipót 4:56-os átlaggal ment, a Velencei-tó 4:44-essel. Most pedig egy sima edzésen sikerült összehoznom a 4:42-est. És ezzel nincs vége a sorozatnak. Tegnap (hétfőn) nyomtam 13,4 km-t (ez a leggyakoribb edzéstávom), amin ezúttal 4:29-es ezreket mentem átlagban. Azaz: egyéni rekordomat megdöntöttem ezen a távon is.

Az az érdekes, hogy mostanában tényleg lejjebb vettem a futás jelentőségéből, és erre pont ilyenkor sikerül rekordokat döntenem. Azt hiszem, az igazolódott be megint, amit már annyiszor tapasztaltam más dolgokban is: akkor megy jól valami, amikor nem görcsölök rajta. Na, persze ezen beindulva most azon gondolkozom, mégis kellene most egy verseny, ahol ki tudom hozni magamból, ami mostanában bennem van. Persze, nem akarok stresszelni, csak úgy "simán" versenyezni (az meg milyen? :-)). Tudom, nemsokára lesz a siófoki félmaraton, csak sajnos nem egész biztos, hogy el tudok rá menni, és nem tőlem függ. Eddig nem is tartottam olyan fontosnak, de most kicsit megváltozott a véleményem, és remélem, össze fog jönni. Ha nem, akkor körbenézek a futónaptárban, biztos találok még valami versenyt.

Azért hozzáteszem azt is, hogy a mai futásom már nem sikerült olyan jól. Valószínűleg ennek nincs különösebb oka, csak az, hogy előtte túl sokat reggeliztem, és ettől kimondottan kényelmetlenebbül éreztem magam, valamint a napsütéses ünnepnap mindenkit az utcára csábított, és a nyári időkhöz hasonló szlalomozásba csapott át a futás. A mai 15,5 km így csak 4:49-es átlagú lett, de különösebben nem izgat. Az viszont egy kicsit igen, hogy észrevettem, hogy a térdem alatt, a sípcsont mellett közvetlenül van egy kb. 2 centis rész, ami nyomásra érzékeny. Alapban nem fáj, futás közben sem, de ha megnyomom, az elég brutál, tehát ha nem is súlyos, de valami van vele. Holnap igyekszem eljutni a szigetre, és megkérdezem az edzőket.

Ezt leszámítva tényleg nagyon jól mennek az utóbbi hetekben a futások. Talán mégse akarom még lejjebb adni? Talán mégis akarok még PB-t futni???

A bejegyzés trackback címe:

https://futobarom.blog.hu/api/trackback/id/tr603345810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pannonfunk 2011.11.01. 20:52:37

Nekem a legutóbbi sérülésem tette me az utolsó cseppet a pohárba. Úgyhogy a következő évet végig "simán" fogom versenyezni. Sőt, már most Siófokon elkezdem :)

Mondjuk én nem is futok PB-ket, sőt visszaestem a 6'00"-6'20"-as tartományból a 6'30-6'45" köré, de ezen se húzom fel magamat. Inkább örülök, hogy terepen lefutok úgy 30 km-t, több száz méter szintkülönbséggel, hogy el se fáradok. Na jó, ez így nem igaz, mert a végén éreztem, hogy még pár kilométer, és brutál jött volna a fal, de 30 km-en összesen kétszer ittam kútból vizet és egy müzliszeletet ettem meg. Viszont nem éreztem kimerültnek magamat utána pár órával. Megebédeltem, szundítottam egyet, és ugyanúgy ment a napi rutin, mintha nem is futottam volna.

Úgyhogy nekem most a táv növelése az, ami elsődleges. Persze örülök, hogy Neked jönnek a PB-k, nagyon sok munkát tettél bele, megérdemled. Aztán majd én is fogok egyszer gyorsulni, ha majd kecsesre csiszoltam a tapírmozgásomat :)

korpaZASZ · http://korpa.blog.hu/ 2011.11.01. 21:56:14

Egyetértek a görcsöléses megjegyzéssel, az nyilván agyban dől el. Lehet, hogy most azt mondod, "nem akarok stresszelni, csak úgy "simán" versenyezni", hátha összejön egy PB a jó forma alapján.
Az viszont csak a rajtnál (és már általában ott eldől) fog látszódni, hogy tényleg görcs nélkül tudod kezelni a szituációt, azaz kifutod-e a remek edzéseid alapján azt, ami van benned.

Vasárnap Győrben lesz Sri Chinmoy maraton és félmaraton (bár jó része nem aszfalt), meg reggel 8kor kezdődik...

sanyosz75 2011.11.02. 16:39:57

nagyon gyors vagy, gratula. de mi ez a hurok az útvonalban (Hengermalom út)?! :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.03. 08:59:59

@pannonfunk: Ha kevésbé futsz intenzíven, kevésbé sérülsz le? A távjaid gyönyörűek, és végülis tök igazad van, hogy ahelyett, hogy totál kifutnád magad rövidebb távokon, inkább jó sokáig futsz úgy, ahogy jól esik. Így lehet igazán kiélvezni a futást. Ha nem a számokra hajtasz, ez a legjobb, amit tehetsz.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.03. 09:06:42

@korpaZASZ: Hág igen, egy versenyen a rajt pillanatában nehezen tudom elképzelni magamról, hogy ne stresszeljek az idő miatt. Meglátjuk, ez hogy befolyásolja majd a versenyt.

Köszi a győri tippet, de sajnos most rövid hétvége jön, és tanulnom is kell, így ez most nem játszik. De ha később vannak még lehetőségek, nyitott vagyok rájuk.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.03. 09:08:39

@sanyosz75: Hurok? A hosszúnak az elején beugrottam a gyógyszertárba, talán arra gondolsz. Te merre futsz mostanában?

sanyosz75 2011.11.03. 11:52:37

@azilinha: tényleg, az az Új Buda Center. gondolom, hogy nem betegeskedsz, ha futás mellett tértél be. nemrég költöztünk (úgy másfél km-rel távolabb a Kopaszitól), és ez elég sok szabadidőt igényelt a futás rovására. néha munkából futok haza (ahogy múlt héten is találkoztunk), de volt azért egy kevés Kopaszi is. a napokban gondoltam a múltkori Normafás futásunk útvonalára is, de nem tudom, mikor jutok el oda.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.03. 12:07:36

@sanyosz75: A költözés tényleg nagy meló, nem csodálom, ha emellett nem maradt elég időd a futásra. Remélem, most már befejeződtek a legnehezebb részek és megújult erővel vágsz bele ismét. Munkából hazafutni kimondottan gazdaságos dolog. Ha messzebb laknék, biztos én is így csinálnám, de mivel bringával járok melózni, azt szoktam, hogy munkából megyek futni, aztán visszajövök a cuccomért meg a bringámért. Ez nem túl bonyolult, mivel 2,5 km a távolság a munkahely és a lakóhely között.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.03. 12:10:41

@sanyosz75: Ha gondolkozol ilyen Normafás futáson, szóljál, én kapható vagyok rá.

korpaZASZ · http://korpa.blog.hu/ 2011.11.03. 16:33:04

@azilinha: ha BPn valaki munkából fut haza, mondjuk kerül is egyet, hogy legyen min. 10km, akkor mindenképpen nagy részét erős forgalmom mellett kell megtennie, vagy mindig lehet olyan alternatív útvonal, hogy legalább a felét ne erős szmogban kelljen futnia?

Nem fővárosiként kérdem, de azért nagyjából ismerem a várost.

Nálunk meg lehet kerülni a teljes várost a dombokon keresztül, ha nagyon akarom, de Bpn azért nem ilyen egyszerű a dolog.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.03. 16:41:04

@korpaZASZ: Szerintem kevés olyan mázlista van Bp-en, aki olyan helyen lakik és dolgozik, hogy forgalommentes útvonalon tudjon egyikből a másikba futni. Nekem itt van a szomszédban a Kopaszi-gát, ami mind melóból, mind otthonról jól megközelíthető, és hétköznap szívesebben futok ott (vagy a Margitszigeten, de az elég messze van). A szigetre is lehetne futva menni, de csak hétvégén szoktam, mert hétköznap a rakparti szmog is rettenetes, meg a fényképező turisták és bringások se kímélik a futókat. A HHH vagy a Normafa közelében jó lehet lakni, de ezeket leszámítva szerintem a budapestiek nem tudnak forgalommentes helyen futni.

korpaZASZ · http://korpa.blog.hu/ 2011.11.03. 16:47:45

@azilinha: lassan elindulok egy 2x5kmes résztávra, egy részét rekortánon, de egy jó részét járdán a városban (a sötétség miatt), néznek majd páran hülyének, hogy 3:40-50es tempóval kapkodom a levegőt. Ezt valsz. Pesten nem tudnám megtenni valami/valaki egyszer csak hirtelen elütne.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.03. 16:58:51

@korpaZASZ: Erre való nálunk a sziget. Persze, ott is elüthetnek a szembefutók. :-)

Izmi Tom 2011.11.03. 18:02:02

@azilinha: az érdi emelkedőknél nincs is jobb :) Erről rrroka es Lemúr Miki többet tudna mondani, én még csak kezdő vagyok ezen a helyen. A főútnál, főúton itt sem jobb a helyzet, így ajánlatosak a kis utcák - nem aszfaltosak. Itt viszont a sok szénnel/fával fűtő füstöl.
Így most nem is tudnám megmondani, hogy a kora reggeli vagy a késő délutáni időszak a "szmogtalanabb". Én amúgy a családi időbesztás miatt a reggel hatos indulásra kalibrálódtam.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.04. 12:42:52

@Izmi Tom: Innen kicsit messze van futva az érdi emelkedő, de ha közelebb lenne, biztos nem hagynám ki. A reggel 6-os indulás viszont durva, nekem ez a gyenge pontom. Sok szempontból praktikus lenne, de reggel 6-kor nekem még éjszaka van. :-)

korpaZASZ · http://korpa.blog.hu/ 2011.11.04. 14:34:24

@korpaZASZ: végül váratlanul gyengék lettek az 5kilis résztávjaim (3:54 atlagú mindkettő), most viszont én is a lélektelen bemelegítésnek tulajdonítom, sajna nehéz repülőket futni itt a cég kapuin belül a futás előtt, párat szoktam az öltözőben 10 méteres távon, aztán megfog a fal, de most még az is elmaradt...
Next time, maybe, majd Győrben eldől, jelent-e ez bármit.

pannonfunk 2011.11.07. 13:01:46

@azilinha: Ha 5'10"-5'20" körüli tempóban futok, akár 2 km-t, lesérülök. Ha 6'00" felett, akkor nincs semmi baj. Miért 10 km-t fussak 6'00" meg 6'30" tempóban, amikor tudok 25-t is ? :)

korpaZASZ · http://korpa.blog.hu/ 2011.11.07. 20:25:25

@korpaZASZ: azért csak-csak megnyertem a jórészt terepen zajló félmaratont, de jobb hogy nem jöttél, mert nem lett volna ideális egy PB-hez. Meg a reggel 8 óra neked nagyon hajnal még.

zaszse.blogspot.com/2011/11/sri-chinmoy-felmaraton-gyor-2011-11-06.html
süti beállítások módosítása