Hogyan tovább?

2011.11.11. 12:12

Érdekes a sors. Egy kisebb egészségügyi probléma miatt a doki azt javasolta, hogy kb. 6 hétig vegyek vissza a sportból. Nem kell abbahagyni, csak kerüljem a maximális erőfeszítést, azaz: visszafogottan toljam. Közben még itt van az a térd alatti, sípcsont melletti problémám, ami szinte ugyanezt diktálja. A dolog fonákja, hogy közben erősnek érzem magam, és az utóbbi időben fantasztikus eredményeket hoztam az edzéseken. Vagyis: ha most versenyeznék, PB-esélyes lenne a dolog. Itt van a nyakunkon Siófok, de nem leszek ott. Elvileg mehetnék, de ha nem adhatok bele mindent, akkor minek? Visszafogottan versenyezni?? A fülemben csengnek korpaZASZ karakterei, amint mondja, hogy ez lehetetlen. Én ugyan korábban, amikor még nem vettem észre, hogy ilyen jó formában vagyok, azt terveztem, hogy "poénból" veszek részt a siófoki versenyen, de igaza van korpaZASZ-nak, hogy én erre képtelen vagyok. 

Fura az egész. Nyár végén volt egy olyan érzésem, hogy annyit edzek, mint állat, az eredményeim mégsem javulnak. Ekkor elhatároztam, hogy lejjebb adok, és tervezgettem olyanokat, hogy visszavonulok sima hobbifutóvá, akinek nem a sport lesz az élete. Úgy döntöttem, a maraton után kezdem a visszavonulást. Erre mi történt? Elkezdtem jobbnál jobb eredményeket elérni az edzéseken. Valószínűleg a kánikula elmúlásának is nagy szerepe van ebben, de mindegy is, lényeg, hogy egyszerre olyan jó lettem, amire abszolút nem számítottam. Ettől aztán elkapott a hév, és a továbbiakban el is felejtettem a visszavonulás gondolatát, csak száguldoztam a futópályákon. Valami persze azt súgta, hogy lehet, hogy nem ez a nyerő, de igyekeztem nem figyelni erre a hangra. Most pedig ott állok, hogy a saját érdekemben kicsit vissza kell vennem. 

Hogy vannak-e bennem lázadásos gondolatok? Hazudnék, ha nemmel válaszolnék. Ugyanakkor talán szükségem van most erre. Magamtól nem voltam képes lejjebb adni, erre más jelzést kaptam. Azt hiszem, itt a kitűnő lehetőség, hogy egy kicsit más dolgokkal is foglalkozzak. Már régóta szeretnék letenni egy szakmai vizsgát, amit mindig csak halogattam, hogy a sport miatt nincs időm tanulni rá. Itt a soha vissza nem térő alkalom! Foglalkozhatok kicsit karácsonyi előkészületekkel is, ami gyerekkorom óta teljesen kívül esik a tevékenységi körömön, most viszont van hozzá kedvem. Végül pedig futhatok együtt a kedvesemmel. Ő hosszú térdsérülés után most kezd újra futogatni, de amikor a múltkor együtt mentünk, nekem túl lassú volt a tempója, így végül külön futottam. Most megpróbálok majd vele együtt. 

Na, persze nem tervezem, hogy hosszú ideig visszafogottan sportoljak. Úgy gondolom, az év hátralevő részében veszem csak pihenősebbre a formát, januártól pedig újra beleadok egy kicsit többet. De megpróbálom valahogy ésszel, és nem minden másnak a rovására. Lehet, hogy BRandomtól kéne tanulnom, nekem ő tűnik egy olyan figurának, aki jól megtalálja az egyensúlyt ezen a téren.

A bejegyzés trackback címe:

https://futobarom.blog.hu/api/trackback/id/tr633370428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.11.11. 14:45:16

Talán már a szervezeted is érzi, hogy az idei elég volt, pihenni kell. Nem árt néha pihenni, sőt kifejezetten hasznos, kicsit ki lehet éhezni újból és újból. Milyen fura, hogy talán manapság az embereknek az a nehezebb, hogy rávegyék magukat a sportra (legalábbis az én ismerettségi körömre ez a jellemző) nekünk ellenben az okoz gondot ha le kell állni. 1 hónapot voltam kénytelen kihagyni, majd bele pusztultam. Én is érzem már az évvégi fáradtságot, be kell ikatatni néha pihit, esetleg más sportokat jobban hangsúlyozni.

Szerintem nagyon szép eredményeket értél el idáig is és biztos vagyok benne ha egy kis pihenő után újból belevágsz még jobb eredményekre leszel képes.

Én csak annyit mondok: Hajrá Nóra!!

bitliszbá 2011.11.11. 15:23:48

Nincs ezzel semmi probléma :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.11. 15:24:25

@pantomimes: Szerintem csak annak nehéz rávennie magát a sportra, aki még nem kapott rá. Mi évek óta benne vagyunk, és hamar függővé váltunk. Ha most mennék először futni, bizonyára én is azt gondolnám, hogy ez csak mazochistáknak való. Mivel azonban az életem természetes részévé vált, egy űrt okoz a hiánya.

De valószínűleg úgy van, ahogy mondod: néha kell a szervezetnek a pihenés, én meg nagyon nem szoktam megadni neki ezt a lehetőséget. Talán, ha most kap egy kicsit, majd meghálálja. :-) És köszi a szurkolást.

korpaZASZ · http://korpa.blog.hu/ 2011.11.11. 15:45:31

Most viszont azt mondom, hogy így már nem lehetetlen, hogy tényleg csak hobbiként fuss később, újrakezdve januártól. Lehet, hogy akkortól már más elfoglaltság kezdi átvenni a futás szerepét és nem vágysz már annyira a versenyek után. Csak bírd ki januárig:)

korpaZASZ · http://korpa.blog.hu/ 2011.11.11. 15:51:44

Még annyi, hogy épp tegnap néztem meg, hogy utoljára 2008 nyarán (akkor épp összeházasodtam a menyasszonyommal), azaz 3 és fél éve volt 2 egymást követő olyan nap, amikor ne sportoltam volna (egyetlen hetet leszámítva, amikor tüszős mandulagyulladásom volt tavaly). Mégsem érzem azt, hogy túlhajszoltam volna magam, mert szeretem csinálni,a hogy írtad "mi már rákaptunk". Persze ezt egy kívülálló nem értheti.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.11.12. 12:11:36

Alapvetően én úgy gondolom, hogy nem szabad egy dolognak kitöltenie az életem. Biztos futhatnék én is heti 6-7 alkalommal, de úgy érzem túl rövid az élet ahhoz, hogy egy dologra koncentráljak.
Ha a szabadidőm nagy részét a futásra áldoznám biztos 2-3 év alatt tökre felszívnám magam, de közben azok az évek elmúlnak.

Nagyon jó dolognak tartom, hogy a közelgő ünnepeknek és a párodnak szenteled az időt. Szerintem ezek nagyon fontos dolgok!

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2011.11.12. 17:36:08

Saját magamon érzem, hogy nekem most a futás a "mindenem", ami, ha jobban belegondolok, egy kicsit sem egészséges, viszont hiányt pótol, de mégsem pótcselekvés. Legalább van egy új szerelmem!:) Tetszik a hozzáállásod. A kedveseddel töltött idő és a karácsonyi készülődés energiái teljesen mások, mint a futóenergiák, de tuti, hogy "kárpótolni" fognak és ugyan úgy teljesnek fogod magad érezni. És igen, a testünk mindig jelez, ha vissza kell(ene) venni. Ráadásul egy kis pihi után újult erővel és lelkesedéssel fogod majd újra kezdeni, hát kell ennél több?

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.12. 17:56:05

@korpaZASZ: Meglátjuk, hogy később képes leszek-e hobbi szinten futni. Igazából március közepén a Balaton Szupermaratonon tervezem lefutni a maratont, vagy ha nem leszek elég felkészült, akkor áprilisban Debrecenben. De nem erőltetem a dolgot, legalábbis igyekszem nem mindenek fölé helyezni.

Kemény vagy, hogy ennyire sosincs semmi kihagyásod. Nekem is volt néhány év, amikor a sport nélküli nap tiltólistán szerepelt, kivéve, ha szabin voltam és utazgattam. Nem olyan rossz ez az életforma, de néha az egészségünk is kíván egy kis leállást, néha meg csak észrevesszük, hogy mennyi mindennel nem foglalkozunk, mert a sport minden szabadidőnket leköti. De tudom, te reggel letudod az adagodat, tehát az estéid megmaradnak a családnak.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.12. 18:00:22

@Raиdoм_: Nagyon jól mondod, "túl rövid az élet ahhoz, hogy egy dologra koncentráljak". Én már 6 és fél éve nyomom a sportot nagyon keményen. Ebből 4 évet Brazíliában, amikor még egyedül voltam, és a munkahelyemen kívül senkinek nem tartoztam semmilyen felelősséggel és senkihez nem kellett alkalmazkodnom. Abban a helyzetben jobban megállta a helyét ez a rengeteg sport.

Szerintem jól teszed, hogy nem futsz heti 6-7 alkalommal, mert nagyon beszűkülnél. Legyen csak több hobbink meg sok barátunk és a futás az életünk kiegészítője legyen, ne a középpont.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.12. 18:04:10

@borboleta: Te Brazíliában vagy, neked szabad minden idődet a sportra áldozni! :-D Na jó, ez félig vicc, de az előző kommentemben leírtam, hogy amikor én ott éltem, még én is megengedhettem magamnak. Nem ismerem a te körülményeidet, de sejtem, hogy hasonlóak lehetnek, mint nekem egykor.

Használd ki, hogy most ezt megteheted, de azért soha ne felejtsd el, hogy rengeteg jó dolog van még az életben, amivel érdemes foglalkozni. De neked talán most ennek van itt az ideje, és ezzel nincs semmi baj.

Mikor jössz haza?

korpaZASZ · http://korpa.blog.hu/ 2011.11.12. 20:14:12

@azilinha: igen, sokat számít, hogy az ember be tudja-e áldozni mondjuk az alvásidejének egy részét, vagy össze tudja e vonni a versenyeket családi programmal. Ma például jött az asszony is Sárvárra, amíg ő fürdött, meg szaunázott, én versenyeztem, majd utána mentem. Mondjuk a kislányt itthon kellett hagynunk a nagymamának:)
Egyébként sikerült újra PB-t futnom (1:18:31), majd blogba is írok róla.

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.11.12. 20:38:36

Tetszenek a terveid az év hátralevő részére :) Én idén a saját káromon megtanultam egyrészt azt, hogy a testem jelzéseire figyelni kell (a héten se futottam még, hőemelkedéssel - újabban - nem futok), másrészt azt, hogy az egyensúly a futás és az életem többi területe között nagyon fontos. Azzal is tisztában vagyok egyébként, hogy most viszonylag könnyű helyzetben vagyok, mert csak a munkával kell összeegyeztetni a futást, de remélem, lesz ez máshogy is. És akkor könnyű szívvel fogom megtalálni az új helyét.

Szóval örülök neki, hogy most arra készülsz, hogy kicsit lazítasz a sport terén és másra is több időd jut majd. Szerintem amúgy nagyon jó az ünnepekre készülődni :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.12. 23:36:25

@csiripiszli12: Igen, fontos, hogy ez az egyensúly meglegyen. A te helyzetedben tényleg könnyebb helyet csinálni a futásnak, de vigyázz, attól, hogy van időd, nem kell rááldozni mindet. De szerintem te jól megtalálod az egyensúlyt.

Most futottam egy 4:36-os átlagú 13 km-t, de jövő héttől tutira és tényleg visszaveszek. Beterveztem csomó olyan programot, ami nem is fogja engedni, hogy túl sokat fussak, de amikor fogok, akkor is csak kocogósan. Nehezen tudom visszafogni magam, pedig tudom, hogy szükséges.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2011.11.13. 17:37:17

@azilinha: dec 21, aztán jan. eleje vissza, végleg haza aug.7:) Igen, én is úgy gondolom, hogy ez most egy ilyen életszakasz, ill. inkább tanulási folyamat, de néha úgy hiányzik, hogy úgy éljek mint a normális emberek, legyen pasim, családom, 70ezres fizetésem, este csipszet zabáljak a tv előtt, meg ilyesmik. na jó, az utolsó kettő mégse:)ha belegondolok sose éltem normális életet, 2004 óta cigánykodok:D

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.16. 12:22:13

@borboleta: Ha esetleg össze tudjuk hozni, találkozhatnánk, amíg itthon vagy. Kíváncsi vagyok nagyon a brazíliai élményeidre. :-)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.11.20. 13:35:16

@azilinha: Na azért nem kell nagymama tempóban kocogni, olykor oda lehet csapni a lovak közé! :) Ha gyorsabban futsz, akkor előbb végzel és több időd marad a másra. :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.20. 15:16:20

@Raиdoм_: Nem is megy a nagymama tempó. Odalépek neki akaratlanul is. Nemsokára leírom, hogy ment ma a félmaraton...

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2011.11.20. 18:37:08

@azilinha: Benne vagyok! Leszek Pesten, dec. 28-án tuti, de január első hetében is. Kíváncsi vagyok a félmaraton eredményedre! Nekem két hét múlva...
süti beállítások módosítása