3vulkán kalandfutás
2014.10.02. 23:11
A sok triatlon verseny után végre egy nyugisabb dolognak néztem elébe. Versenynek verseny volt ez is, méghozzá mindszentkállai indulással a 3Vulkán terep félmaratonnak vágtunk neki. Kedvenc hazai tájam a Káli-medence, a főszervező, Balogh Tamás pedig már több ízben meglepett a remek, családi hangulatú futóversenyeivel. Nem utolsó sorban Karesz sem veti meg a terepfutást, és örültem, hogy együtt állhatunk rajthoz.
Érkezéskor csöpögő eső fogadott, de nem paráztunk rajta különösebben. Örültem Andrásnak, Timinek és Lencinek, vagyis a terepfutó barátaimnak. Megbeszéltük, hogy ez csak egy laza, tájban gyönyörködős örömfutás lesz. (Persze, minden futás előtt ilyen dumával álltatjuk egymást és magunkat! ;-)) Annyi igaz, hogy csak a rajt előtt kb. 1 perccel lettem ideges.
Elindultunk. András az első pillanattól az élen járt, és hamar beláttam, hogy nem érdemes az ő tempójában tolnom. Lencit nem is láttam, de jóval előttem volt ő is. Rrróka tempója tűnt az első pár km-en szimpatikusnak, de hamar feltűnt, hogy miközben ő folyamatosan beszél, nekem 180-hoz közelít a pulzusom, pedig csak egy-két szavas válaszokkal reagálom le a mondókáját. Amikor az első nagyobb emelkedőhöz értünk, mondtam is neki, hogy menjen, én inkább kicsit visszafogom magam. A kezdődő (és szerencsére hamarosan véget érő) torokfájásnak tudtam be a magas pulzust, de annyira nem voltam szétesve, mint amennyire ez a pulzusérték indokolná. Rrróka viszont bosszantott, hogy annyival jobb nálam. :-) Pár éve, a blogját olvasgatva – ami nagyon szórakoztató – többször megállapítottam, hogy ez a csávó nem elég kitartó, ellógja az edzéseit, és így sosem lesz meg a kívánt siker. Hát, most nem ezt a formáját mutatta! Kiderült, hogy az elmúlt 3 hónapban rendesen edzett. Basszus, én 9 és fél éve rendesen edzek, ő meg 3 hónap alatt ennyi erőt magába bír rakni, hogy a nyomába se érek! Hol van itt az igazság? :-D Persze, távol álltam attól, hogy ez valódi düh legyen, igazából jól éreztem magam, és a táj szépsége amúgy is a békés gondolatokat helyezte előtérbe.
Lassan kiértünk az erdőből egy tisztás-féleségre, ahol először azt hittem, hallucinálok, ahogy megláttam Andrást egy lóval, amint a kantárral (vagy gyeplővel, vagy mi az?) terelgeti az állatot. Volt néhány bizarr gondolatom, hogy ezt miért csinálhatja, de röviden közölte, hogy bevadult a ló, leestek róla a gyerekek, és valaki a kezébe adta a gyeplőt, hogy fogja meg a lovat, amíg ő a többi gyerek keresésére indul. Egy „basszus”-sal lereagáltam, és mentem tovább. (Később sajnos úgy informálódtam, hogy két gyerek súlyosabban megsérült, de nem tudok részleteket.) Szedtem a lábaimba a kilométereket, miközben a női mezőnyben már jó ideje vezető pozíciót szereztem. Nem zavartak az emelkedők, sár is alig volt, a pulzusom meg nem érdekelt, így igazából nem gátolt semmi a haladásban.
A faluba érve gyanús volt, hogy hamarosan célba érünk, de az órám szerint még volt hátra bőven, ezért azt hittem, a falun belül teszünk bele egy extra kört, vagy ilyesmi. De nem, örömmel közölték, hogy én vagyok az első női befutó, amikor még csak 18,69 km-t jelzett az órám. Őszintén szólva nem is bántam annyira, bár, ha tudom, hogy ez a vége, lehet, hogy jobban belehúztam volna az utolsó 1-2 km-en. De sebaj, így is elég eufórikus hangulatba kerültem. Nem a győzelem miatt, hanem mert az egész baromi jó volt. Viszont elkezdtem fázni a vizes cuccban, és Karesznél volt a kocsikulcs. Általában, amire ő beér, addigra én már azt is elfelejtem, hogy versenyen voltam (na jó, kis túlzással :-)), ez esetben azonban 7 perccel utánam ő is befutottt! Először azt hittem, valami hasonmása jön, de meg kellett győződnöm róla, hogy az tempós csávó az én férjem. :-) Így nemcsak száraz ruhához sikerült jutnom, hanem büszkeség-érzethez is, amit a férjem teljesítménye indukált bennem.
Megvártuk az eredményhirdetést, ahol igaz, csak kategória-győztesként állhattam dobogóra, de ettől még tudtam, női abszolút győztes is vagyok. Ne gondoljatok hozzá extra időt, a 18,69 km-t 1:38 alatt futottam, és majdnem 500 méter szint volt benne. Fogalmam sincs, hogy ez jó-e vagy rossz, feltételezem az utóbbit, de próbálom hinni az előbbit. :-) Ahogy mondtam, ez nem egy nemzetközi világverseny. 51-en vettek részt a félmaratoni távon, ebből 16 nő, vagyis erre terjed ki a győzelmem. Rrróka a pasik között 3-ik lett, és bár nem tetszik, hogy ennyivel gyorsabb nálam, elismerem, hogy szép munkát végzett. Lenci pedig pont lemaradt a dobogóról.
És akkor András! Igen, András is beért, nem is olyan sokkal utánam. Kiderült, hogy 13 percen keresztül tartotta a lovat, amiért teljesen jogosan fair play díjat kapott. Ha nincs ez a lovas ügy, vastagon nyerte volna a kategóriáját, és életében először valóban dobogóra állhatott volna, mert a múltkor, amikor ilyen lehetősége lett volna, inkább elsörözte az eredményhirdetést. :-) (Na jó, nem tudta, hogy dobogós volt.)
Köszönjük Tamásnak a szervezést, és biztos vagyok benne, hogy még jó néhány káli futáson ott leszek. 2015. május nemtudomhanyadikán már látom magam a kővágóörsi focipályán, a rajthoz készülődni. :-)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
