Kicsit hosszú átfutási idővel, de csak sikerült összekaparnom valami bejegyzést a két héttel ezelőtti nagy eseményről. A Spar Budapest Maraton nagy felmérőt jelentett számomra. 2011-ben elég jó futó voltam, 2012 első félévében voltam a csúcson, aztán jött a lejtő, mindenféle magyarázható ok nélkül. Idén tavaszra már árnyéka se voltam önmagamnak, hiába nyomtam le a havi 250+ km-t a számtalan kiegészítő sport mellett. Így történt, hogy Balázst felfogadtam edzőmnek, és igyekeztem jó tanítványa lenni. Közben a futás mellett átnyergeltünk a triatlonra, így nem tudtam folyamatosan teljes mértékben a futásra fókuszálni, de azért nem is hanyagoltuk a témát.

Szokásomhoz híven jól ráparáztam a versenyre. Az utolsó héten minden gondolatom akörül forgott. Nem fogyasztottam sört (ami nálam nagy szó :-)), odafigyeltem a kajára, próbáltam eleget aludni, és még a céges bulira se mentem el. Mindent a maratonért! Csak az foglalkoztatott, hogy fogok-e tudni 5 perces ezrekkel 42 km-t futni. A formám ugyan sokat javult tavasz óta, de ilyen tesztem még nem volt, mivel a hosszú futásokat mindig lassabb tempóban nyomtam, a résztávozás eredményei meg nem mérvadóak.

Eljött a vasárnap reggel, és természetesen a legkisebb kedvet se éreztem a korán keléshez, a futást meg egyenesen baromságnak tartottam. De ezt az érzést is jól ismertem már, tudtam, hogy nem kell komolyan venni. Már a villamoson éreztem, hogy ezerrel dobog a szívem, aztán a helyszínen a DK sátorhoz érve nyugodtam le. Jó volt látni a sok kedves, ismerős arcot. Cuccleadás a PeCsában (akkor még nem tűnt fel, milyen messze van a versenyközponttól), majd Balázs is megérkezik. Innentől teljes biztonságban éreztem magam.

Hogy hogy zajlott a verseny, azt Balázs írása teljes mértékben tartalmazza. Sok mindennel nem is tudnám kiegészíteni, annyira jól megfogalmazott mindent. Érdekességként éltem meg, hogy míg az ötperces tempó edzéseken (főleg hosszabb távon) néha azért megerőltető, addig a maraton első felében sétaként éltem meg. Sőt, úgy 35 km-ig nem éreztem fárasztónak ezt a sebességet, kivéve a szigeti kijárónál, ami akkor egy hegynek tűnt. De utána még visszatért az erőm, és igazából csak 37 km-től éreztem a "kalapácsos embert", ahogy Ancsur mondja. Igen, az utolsó 5 km-en elhagyott az erőm, és sajnos kicsit lelassultam. Így történt, hogy 3:32:30 alatt sikerült csak beérnem, de igazából teljesen elégedett vagyok.

Minimális mértékben estem ki az ötpercesből, de ettől még eszembe se jutott zsilettpengével közelíteni az ereim felé, sőt! Boldogan kortyolgattuk végre a jól megérdemelt sört Szigeti Veszedelmes társaimmal. :-) Az euforia-mámor még másnap is teljesen a hatalmába kerített. Életem 2-ik legjobb maratonját toltam (bár még így is 11 perccel le vagyok maradva a legjobbtól, viszont 13 ill. 15 percet javítottam a legutóbbi kettőhöz képest).

Lesz még jobb is, ebben szinte biztos vagyok! Hogy mikor? Vagy márciusban a MaratonFüreden, vagy jövőre ugyanitt. Mostantól ugyanis az ironman van a fókuszban, és ezzel egyidejűleg nem lehet maratoni egyéni csúcsra is gyúrni, mert különböző felkészülést igényel a kettő. Nyilván nem fogok 3:30-as maratont futni 3,8 km úszás és 180 km bringázás után, viszont nagyon szeretném teljesíteni a versenyt és nem feladni. Utána újra cél lehet valami 3:30-on belüli maraton.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

korpaZASZ · http://korpa.blog.hu/ 2013.10.27. 18:44:55

Gratula Nóri, ez férfimunka volt!:) Talán a ráparázást kellene kiiktatni valahogy még, de az nem egyszerű, hisz erősen alkati kérdés.

Illetve a kalapácsos embert elfelejteni. Magam tapasztalata, hogy idővel (márpedig Te sok-sok tapasztalattal bírsz, elég ha csak a közös UB-n történt 54kmes ámokfutásodra gondolok:) ) nagyon jól lehet kezelni ezt is.
Nyilván nem eléhezésre gondolok, akkor nagy a baj, de ha "csak" fáradtság jelentkezik, ott ki lehet bekkelni a végéig, ha fejben kellően ott az ember még.

Lehet, olvastad a maratonos blogomat múlt hétről (korpa.blog.hu/2013/10/21/wiener_herbstmarathon_becs_2013-10 ) Iszonyat beálltak a lábaim nekem is, de csak 4-5mp/km volt a lassulás a végéig.
Néhány 400km-es hónappal (persze, nálad most az IM a fontos), biztosan majd ez a rész is megoldódik. Mégegyszer GRATULA!

Válasz erre 

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2013.10.27. 20:09:35

Köszi, a tőled jövő gratulációt igazán nagyra tartom, hiszen nem akármilyen futó vagy! Olvastam a maraton beszámolódat, és már attól felment a pulzusom, ahogy megpróbáltam elképzelni a sebességedet. :-) Gratulálok innen is.

Igen, a kalapácsost valószínűleg úgy lehetne végképp letarolni, ha rendszeresen futnék hosszúkat, és az én havi futásaim is a te km-eidet súrolnák, de valószínűleg ez csak az ironman után fog menni. De mivel az is egy hosszú verseny, lehetséges (sőt, biztos), hogy futásból is kell majd jó hosszúakat nyomnom, csak valószínűleg kevésbé kell a sebességre koncentrálni, mert az ironman-es maratonon úgyse tudok ötpercesben menni.

Válasz erre 

bencsikp · http://ennyirefutja.blog.hu 2013.11.18. 22:46:43

Gratulálok, ez szép volt. Remélem, legközelebb kalapácsos emberrel sem találkozol!

Válasz erre 

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2013.11.19. 14:00:43

Egyszer biztos eljutok arra a szintre, hogy max az utolsó 500 méteren támadjon rám, ahol én már jót röhögök rajta. :-)

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: