Végre!

2011.08.10. 09:31

Tegnap jól ment a futás. Már éppen ideje volt, mert az utóbbi hetekben csak azt éreztem, hogy rohadt sokat edzek, és a fejlődésem inkább visszafelé ívelő. Valószínűleg a túledzés csapdájába estem. Már eléggé el voltam keseredve, de most visszajött az önbizalmam. Múlt szerda óta csak egyszer futottam - mondjuk, azt is jobb lett volna kihagyni. Csütörtök-péntek totál pihenő volt, szombaton átúsztam a Balatont, majd átbuliztam az éjszakát (tényleg, a koncerteken való ugrálás sportnak minősül? :-)) Reggel 5-re értem haza, aludtam pár órát, majd elindultam futni. 6,5 km-re tellett, egyszerűen elfogyott az energiám. Kénytelen voltam hazavillamosozni. (Ilyen se fordult elő az elmúlt hat évben.)

Kicsit elkeseredtem, de szerencsére a Balaton-átúszás flash-se még erősebben élt bennem, így elnyomta a fájdalmat. Aludtam jó sokat, majd hétfőn megújult erővel indultam az edzőterembe, ahol lenyomtam a szokásos hétfői menetrendet: 1 óra hasburning (nem tehetek róla, ilyen hülye neve van ennek a hasizom gyakorlatokat tartalmazó órának) és 1 óra zumba. Majd kedden (tegnap) jutottam el ismét a futásig, ahol a könnyűnek érzett tempóm is 5 perc/km alatt volt. Futottam kicsit több mint 12 km-t, és még a 10*100 repülőt is viszonylag lelkesen lenyomtam. Úgy érzem, kezd visszatérni belém az élet.

A bejegyzés trackback címe:

https://futobarom.blog.hu/api/trackback/id/tr943139153

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.08.10. 13:51:07

Örülök, hogy újra megvan a lendület!! Egy átúszás és egy átbulizott éjszaka után szerintem nem meglepetés hogy kivan az ember :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.08.10. 14:32:29

Igen, jogos, hogy másnaposan, alig alvva nem megy jól a futás, de nagyképűen azt hittem, rajtam nem foghat ki az ilyen. Tévedtem, de tanultam belőle.

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2011.08.10. 15:13:51

Másnaposan nekem sose megy a futás, te meg előtte még a Balatont is átúsztad, nincs ebben semmi meglepő! :-)) Csak így tovább!

pannonfunk 2011.08.10. 17:48:57

Hát igen, hasonló cipőben járok én is. Vészesen fogy az idő szeptember elejéig, és nehéz megtalálni az optimális edzésmennyiséget. Én is azt gondoltam, hogy a Balaton partján minden nap lefutok egy gyors ötöst 5 perces tempó alatt (nekem az még a nagyon gyors tempó, ami neked már a kényelmes :) ), aztán csak négyszer futottam, és abból is csak egyszer lett 5 perc alatt, a többi 5'10" körül volt. Holnap vár rám a 16 kili, nagyon muszáj lenne másfél órán belül, és rettenetesen izgulok, hogy vajon menni fog-e.... :S

helga84 · http://lhrunner.blogspot.com/ 2011.08.10. 18:39:17

na vegre te is az eterben :D
Mar ideje volt ;)
Orulok, hogy visszatert az erod, ugy latszik tenyleg tuledzesrol volt szo. Azert azt sem mindenki mondhatja el magarol ezen a vilagon, hogy VALAHA tuledzette volna magat... :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.08.11. 09:53:27

@b.fruzsi: @pannonfunk: @helga84: Köszi a hozzászólásokat. Tök jó, hogy még alig kezdtem el írni, és máris olvassátok. :-)

@pannonfunk: Szerintem ne stresszeld magad annyira. Én pont ebbe a csapdába esek bele. Tegnap Vajda Zsuzsi is azt mondta, hogy amikor az ember ennyire akar valamit és mindenképpen ragaszkodik hozzá, abból nem sok jó szokott kisülni. Persze, fussál, amennyi megy, de ne azon agyalj egyfolytában, hogy jaj, csak sikerüljön a tervezett időn belül a verseny.

@helga84: Végülis lehet, hogy a túledzés erős szó, inkább fáradságnak nevezhetjük. Azt is meg kell tanulni, hogy képesek legyünk érzékelni a szervezetünk jelzéseit, és hallgassunk is rá, ne csak a km-grafikonokat akarjuk szépítgetni.
süti beállítások módosítása