Maraton előtti hosszú
2011.09.10. 22:47
Tegnap (pénteken), ahogy az lenni szokott, a zumba és capoeira aerobic órákat látogattam meg az edzőteremben. Mindkettő jól ment, és nagyon jól éreztem magam. A zumba fizikailag nem okoz különösebb erőfeszítést, inkább agyilag, mert hiába járok már lassan egy éve, a korreográfiával még mindig hadi lábon állok (főleg az új számoknál). Dehát kit érdekel? Ettől még nagyon élvezem. A capeoira aerobic-ot viszont jól is csinálom, és igazából szeretem nézni a tükörben a szép mozdulataimat (na jó, amikor éppen csúnya, akkor nem nézek oda :-)). Ez egyébként egy szadista óra, de pont ettől nekem való. :-) A végén még nyomtam egy szaunát, majd jól eső fáradtsággal értem haza.
Ma nagy napnak néztem elébe. Három héttel a maraton előtt muszáj volt egy jó hosszút futnom. Sokan mondják, hogy a maratoni felkészülésben elég a 30 km, de én ezt másképp látom. Pont 30 km környékén van az a pont, amikor az ember fizikailag "kikészül", és fontos, hogy ezt tudjuk kezelni. Innen még 12 km a hátralevő táv, aminek lehet, hogy minden méterét már valamiféle görccsel és a mozgáskoordináció teljes hiányával futjuk. Nagyon ott kell lenni, hogy még ilyenkor is kitartsunk és még valamiféle tempót is produkáljunk hozzá. Én a magam részéről úgy gondolom, ezt nem tudom 30-asokkal begyakorolni. Így vetettem alá magam egy 38 km-es futásnak.
Az első pár km-en feszült a sípcsont melletti izom, ezt az érzést jól ismerem. Elég szar, de tudom, hogy max. 5 km-ig tart, utána elmúlik. Szerencsére most se történt másképp. A rakparton futottam a Margit-hídig, és ezúttal sokkal jobb volt a rakpart, mint hétköznap. Igaz, néhány fényképezős turistacsoport néha befigyelt, de bringások alig voltak, így a testi épségemet kevésbé éreztem veszélyeztetve. Érdekes módon még a szigetre is be tudtam jutni különösebb akadályoztatás nélkül (hétköznap ez kizárt lenne). Csodák csodájára még a szigeten se voltak olyan sokan, és igazából semmi sem akadályozott a nyugodt futásban. Mivel a múltkor annyira betett a sok útkereszteződés meg barom autós, gyalogos és bringás, hogy most úgy döntöttem, a szigeten nyomok le 4 kört. Amennyire unalmasnak gondoltam, annyira nem is volt az. Bár nagyon szeretem a nyarat, mégis szép volt, ahogy az őszi színek kezdtek felbukkanni. Az idő elég jó volt, sőt! Amikor sütött a nap, nyári meleg volt, és izzadtam mind állat. De mégis jó volt. A kutakat rendszeresen látogattam, és két gélt is bekaptam, amik Ulrik Walter jóvoltából kerültek a tulajdonomba. Nem mondom, hogy sose éreztem fáradtságot (dehogynem, rohadt sokszor), de összességében még is jól ment, és sokkal jobban éreztem magam, mint a legutóbbi hosszú futásnál.
Amikor vége lett a négy körnek, még 8 km volt hazáig. Éreztem, hogy fáradok, és már a mozgásomat se igen tudtam kontrollálni, így rendszeresen belerúgtam egyik lábammal a másikba. A gyalogosok kikerülése már rendkívül nagy feladatnak bizonyult. Ha meg kellett állni piros lámpa miatt, csak sétéltam fel-alá, mert a vádli görcs fájdalmasabb volt álló helyzetben. Szomjas is voltam, de tudtam, hogy csak 6 km az a szakasz, ahol nem lehet inni, mert a végén a Kopaszi felé mentem, ahol van csap. Az utolsó km-eken már nagyon zombinak éreztem magam, de igazából egész végig egy csöppnyi kételyem se volt, hogy sikerülni fog. Végül pedig eljött a nagy pillanat: hazaértem!
A vádlim görcsölt rendesen, de néhány perces vádlinyújtás egész jól megoldotta a dolgot. Járni persze még nehezemre esett, de ez az euforikus fájdalom, amikor az embernek fizikailag ugyan fáj, de lélekben végtelenül boldog. Időt tekintve 5:12-es átlaggal sikerült magamévá tenni a 38 km-t úgy, hogy a piros lámpáknál leállítottam az órát, hiszen a versenyen se lesz piros lámpa. Részletesen, km-enkénti lebontásban rögzítettem az adatokat itt. Látható, hogy szép, egyenletes tempóban sikerült haladnom. A kicsit hosszabb km-ek valószínűleg a frissítés miatt vannak (nehezebb inni a kutakból, mint a versenyen a poharakból). Ez a tempó viszont kevés a maratonra. Ott 5 perces ezrekkel kéne nyomulnom. Azért nem izgulok különösebben, mert a versenyeken mindig lényegesen többet tudok kihozni magamból, mint egy edzésen. Persze, nem lehetek benne biztos, hogy meglesz az a 3:30-as maraton, de szerintem nem is kizárt. Mindegy, startolok rá, aztán lesz, ami lesz.
Most iszogatom a jól megérdemelt sörömet, miközben azokra gondolok, akik ma Almádiban teljesítették a 12 órás futást, valamint akik most mennek az éjszakaira. Én ma már garantáltan nem megyek sehova, de az élménybeszámolókat majd várom. Most lenyomom az utlsó sört, aztán szerintem az alvásé lesz a főszerep. De jó, hogy ma még csak szombat van, és a holnapot ki lehet élvezni a maga teljességében. :-)
Szerző: azilinha
8 komment
Címkék: margitsziget fáradtság maraton sörözés hosszú felkészülés aerobic kopaszi zumba
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.