Keszthely triatlon 2018
2018.06.13. 21:50
Ha mindig csak a jó dolgokról írnék, akkor ez a bejegyzés nem születne meg. De van az életnek árnyékos oldala is, amit a szombati időjárás tekintetében akár szó szerint is vehetünk.
A keszthelyi triatlonverseny számomra ijesztő. Őrült nagy rendezvénnyé nőtte ki magát, tele profikkal, jórészt a nemzetközi mezőnyből. Mit keresek én itt? Az még rendben, hogy egy bivalybasznádi kis versenyen rajthoz állok, de itt űrlények vannak olyan bringák társaságában, amikről azt hinném, valami extrém fantáziájú grafikus képernyőjéről ugrottak le, és igazából csak a mesében léteznek.
Na nem baj, próbáltam elvonatkoztatni a látottaktól, és csak a dolgomra koncentrálni. Bakker, ez a zsákos rendszer! A triatlon amúgy is bonyolult logisztikát igényel, de hogy külön zacskóban a bringás cucc, külön zacskóban a futó, amiket különböző helyekre kell felakasztani, majd a depóba csak a bringa, az egyéb dolgok meg egy negyedik helyre, az már kissé meghaladja a képességeimet. És közben vigyázzak, hogy végül már csak az legyen nálam (rajtam), ami az úszáshoz kell.
Szerencsére még pont időben beértem a vízbe, ahonnan rajtoltunk. Az utolsó pillanatban még azt is sikerült megtudnom, merre kell úszni, bár a tömegben nehéz lett volna eltéveszteni. Jött a szokásos verekedés, ami az úszásnak mindig velejárója, ha több száz ember rajtol egyszerre. Itt meg inkább ezren voltunk. Ehhez még hullámokat is kaptunk bőven, de azért összességében eléggé élveztem. Főleg, amikor vége volt. :-) Az időmre nem voltam büszke, de kiderült, hogy az 1,9 km helyett úgy 2-300 méterrel hosszabb volt a pálya, így egyefene.
Eljött a bringázás ideje. Általános jelenség, hogy az elején nagyon sokan előznek, de itt annyian húztak el mellettem, hogy nem tudtam elképzelni, hogy lehet egyáltalán ennyi ember a pályán. És most csak azokról beszélünk, akik utánam jöttek ki a vízből. Néhányan olyan sebességgel előztek, hogy csak egy pillanatig láttam őket. Bakker, mintha motor lenne bennük! És közben rohadt nehéz volt a pálya. Kb. 900 m szint a 90 km-ben, sok helyen szembeszéllel. Többször késztetést éreztem, hogy kiálljak valahol és hagyjam a francba az egészet, mert kizárt dolog, hogy bármiféle vállalható időt produkáljak.
De kiállni nem érdemes (max. az első kör után), mert úgyis vissza kell jutni valahogy a versenyközpontig, meg aztán bármilyen szar időt menni jobb, mint feladni. Szóval tekergettem tovább a biciklimet, és nézegettem a sok-sok hátat, amíg csak el nem tűntek a látómezőmből. A vége felé egy pókember mezes csávó is odakerült a közelembe, ő inkább csak a lejtőkön hagyott ott, az emelkedőkön visszaelőztem, és tökre meg akartam kérdezni, hol csináltatta a mezét, de nem volt hozzá erőm. És egyszercsak, valamikor nagysokára eljött a pillanat és a 90 km vége, vagyis végre ki lehetett pattanni (vagy inkább vánszorogni) a nyeregből.
Ezek után kellően motiválatlanul vágtam neki a futásnak, ahol összesen 21 km-t kellett teljesíteni egy 4 körös pályán, Keszthely legszebb részein. Az első körön még a bringázás ártalmait viseltem magamon, így eléggé utáltam. Az sem vígasztalt, hogy itt már sokkal többet előztem én, mint ahányan engem előztek. De a második körtől rájöttem, hogy most kezdődik a buli, végre olyat csinálok, amit szeretek, és ami jól megy. Nem zavart egyáltalán, hogy ömlött az eső, boldog voltam, hogy végre valamit lehet élvezni! És akkor elkezdtem zúzni és visszaadogatni, amiket a bringán kaptam. Az utolsó körömön be is mondták, hogy milyen szép, egyenes háttal és felemelt fejjel futok még mindig És végül sikerült célba érnem.
Akárhogy is élveztem a futást, összességében messze nem lettem elégedett az eredménnyel, amiről leginkább a bringázás tehet. Utólag elemezve a helyzetet az lehetett a hiba, hogy nem pihentem rá a versenyre. A pulzusomat figyeltem közben, ami nagyon alacsonyan maradt ahhoz képest, amit egy átlagos edzésen produkálok, versenyen meg annál is magasabbra kellett volna mennie. Ha ilyen alacsony, az kimondottan annak a jele, hogy nem vagyok pihent. Így van, hiszen a verseny előtt is nyomtam még elég nagy hévvel az edzéseket, úgyhogy igazából ez nem is meglepő. És tulajdonképpen nincs vele semmi baj, mert nem célverseny volt, csak edző verseny, úgyhogy semmi nem dőlt össze.
Viszont azért a bringázás nem igazságos sport. Míg az úszáson és a futáson azt hozzuk, ami bennünk van, a bringán nagymértékben befolyásolja a dolgot az is, hogy milyen eszköz van alattunk. Sokáig nem zavart, hogy nekem van a legvacakabb bringám, és többek között azért nem ruháztam be még egy másikra, mert úgy éreztem, még nem érdemlem meg. Majd ha a jelenlegivel elérem az edzések többségén a 30-as átlagot, akkor jöhet eszközújítás. De most azért gondolkodóba estem, amikor azt láttam, hogy sokan a pihenő fázisban, amikor nem tekernek, akkor is gyorsabbak, mint én, amikor folyamatosan jár a lábam. Lehet, hogy meg kéne fontolni a dolgot…
Akárhogy is, az biztos, hogy a kedvem nem ment el, sőt, attól tartok, jövőre is ott fogom nyomni a keszthelyi pályán, ugyanúgy azt érezve, hogy a franc keresnivalóm van ott, de reményeim szerint kipréselek magamból valami olyan számot a végére, amiről még beszélni is merek. :-)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.