Szívás a futócipővel

2011.11.08. 23:34

Régóta érett a helyzet egy új futócipőre, hiszen a Lunar Swiftem már jóval túllépte az 1000 km-t, a Supernova meg annyira nem jó, az inkább csak tartalék cipő. Arról nem is beszélve, hogy ő sincs messze az ezertől. Szombaton, munkanap révén ebédszünetben elmentem a Nyúlcipőboltba, és végrehajtottam az oly' régóta tervezett akciót. Hogy milyet akarok, azt a Nike cipőteszt jóvoltából már tudtam. Őrá esett a választás:

 A tesztelt méretre nem emlékeztem, de a Swiftem 39-es. Még el is vittem magammal, és miután felpróbáltam a Glide-ot, ami abszolút jónak tűnt, a Swifthez is hozzámértem a biztonság kedvéért. Abszolút egyezett vele, így azt hittem, megvan a tökéletes választás. Miután megvásároltam és megváltam 33 ezer forintomtól, alig vártam a munkaidő végét, hogy felavathassam.

Eleinte kényelmes volt, sőt, mondhatni, hogy az első 10 km-en csak a pozitívumait éreztem. A maradék 7,5 km-en azonban már jelezte, hogy típusban ugyan kitűnő, de méretben mégsem ő a nekem való. Akkor még nem vettem komolyan a jelzését, és másnap is futottam benne 13,5 km-t, amikor is egyértelművé vált, hogy bizony, fél számmal nagyobbra lenne szükségem.

Muitán a Nyúlcipőbolt tulajdonosai és eladói maguk is futók, nagyon bíztam benne, hogy megértik a problémát. Aki fut, az jól tudja, hogy futás közben egész más érzést ad a cipő, mint pár méter sétánál. Aki régóta fut, és sokszor vett már futócipőt, az főleg tisztában van ezekkel a dolgokkal. Én is jól tudtam, mégis, minden tudományomat bevetve is rosszat választottam. Azt hittem, ilyen máskor is előfordult már a világtörténelemben, és akik futócipőket árulnak, miközben maguk is futók, nyilván van egy B tervük az ilyen esetekre. (Arról nem is beszélve, hogy üzleti szempontból is megéri néha kedvezni a vevőknek, amennyiben meg akarják tartani őket.) Nos, sajnos kaptam egy teljesen egyértelmű negatív választ. Még arra se vállalkoztak, hogy egy olcsóbb modellre becseréljék. Most itt állok egy szuper jó, de számomra használhatatlan futócipővel és 33 ezer forint mínusszal. :-(

Ma este alig 9 előtt értem haza. Futócucc fel és gyorsan indultam futni, mert 10-kor bezár a Kopaszi-gát. A Supernovában nyomattam, és az első 5 km-en eléggé feszült a siető izmom, valamint csesztette a lábamat ott, ahol az új cipő előzőleg megnyomta. (Az már csak ráadás az idegesítő dolgokra, hogy az órámban lemerült az elem, így még mérni se tudtam a futást.) Lenyomtam a szokásos 13,5 km-t, de szar volt úgy az egész, ahogy van. Mindegy, lehet, hogy úgyis kényszerpihennem kéne, mert a térdem alatt a sípcsont mellett közvetlenül továbbra is nyomásérzékeny a lábam. Úgy összességében most kicsit elegem lett a futásból.

Na, hát ez van, nem a világ vége. Próbálom úgy felfogni, hogy ezek ugyan bosszantó dolgok, de talán apróságok, és hosszútávon nem lesz kihatásuk az életemre. Húzok is aludni, mert semmi kedvem ezen gondolkozni többet.

A bejegyzés trackback címe:

https://futobarom.blog.hu/api/trackback/id/tr683364787

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.11.09. 07:10:52

Én is így jártam a legújabb cipőmmel, de nekem csak a bal nagylábujjamat nyomja egy kicsit. Persze az is sok. Meg kell vele békélni, mert én meg Angliából rendeltem 19 rugóért. :))

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.11.09. 07:27:30

@BGy: De nem tudod visszaküldeni? Ha nem megfelelő visszaküldöd saját költségen ugyan, de cserébe kapsz egy másik méretűt.

Legalábbis ez netes vásárlásnál bevált szokás. Szomorú, hogy élőben ilyen nem megy. Nekem már régóta szúrja a szemem a kereskedői hozzáállás Magyarországon. Értem én, hogy mindenki pénzből él és nehéz sportszerből megélni, de én se sz@rom a pénzt. :(

Netes vásárlásnál még az lehet alternatíva, hogy olcsón veszed és árába eladhatod itthon, még az is vonzó másnak és nem veszítesz.

A sérülésedhez jobbulást kívánok! Biztos nagyon nehéz lehet a futást hanyagolni. Nekem most csak egy hetes pihenő volt, de mikor újrakezdtem egy szigetkörrel, az nagyon jól esett!

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.11.09. 07:35:05

Sajnálom, hogy így jártál, tényleg nagyon nehéz méretet választani, ebbe a csapdába már én is beleestem.

A bolt hozzáállása nagyon negatív. Nekem sokszor előfordul hasonló gondom ruhákkal, cipőkkel, egy dolgot lehet ilyenkor tenni, bár megmondom őszintén nem szeretem így rendezni a dolgokat. Hazudni kell, ki kell takarítani a cipőt és azt mondani még nem futottál benne csak otthon vetted fel, kicsit erőszakosnak kell lenni, de úgy, hogy azt lássák rajtad, hogy igazat mondassz.

Szerintem a következőt csináld, hirdesd meg a cipődet vaterán, vagy akár a futótársak facebook csoporton, sajnos bukni fogsz rajta, viszont ha rendelsz a sportsdirecten egy fél számmal nagyobbat Angliából, az még postaköltséggel is sokkal olcsóbb lesz hidd el.

Pl: www.sportsdirect.com/nike-lunarglide-2-ladies-215064

Nem ugyanolyan teljesen, de 55 font, szerintem megéri.

mata68 2011.11.09. 08:29:40

@pantomimes: Szerintem 3 napon belül kötelesek lettek volna kicserélni. Nyilván a használat sem látszik még 2 futás után.

A sportdirect-ről már rendeltem én is, 4-5 nap alatt ideért a cucc és postaköltséggel is lényegesen olcsóbb volt mint Mo-n.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.11.09. 08:48:55

@mata68: ez a 3 napos csere dolog nagyon ködös dolog, legalábbis nekem, a boltok mindig takaróznak, hogy ez nem rájuk hanem elektronikai cikkeket áruló boltokra vonatkozik stb. Az erélyesebbek fenyegetőzhetnek fogyasztóvédelemmel, az általában beválik, én nem szoktam, persze ha úgy adódna lehet, hogy bevetném, nem tudom.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.09. 10:24:28

@BGy: @Raиdoм_: @pantomimes: @mata68: Amennyire utánanéztem, sajnos nem kötelesek kicserélni, mert ez csak a hibás árukra vonatkozik. Azt a tanácsot kaptam, hogy vegyem ki belőle a 6 mm-es talpbetétet és rakjak bele egy 3 mm-eset, így negyed-fél számmal nagyobb lesz a cipő. Azt hiszem, ezt fogom megpróbálni.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.11.09. 10:30:24

@azilinha: na, hátha ez megoldja a gondot, drukkolok!! Így legalább nem maradna negatív érzésed ezzel az egésszel kapcsolatban.

Viszont a jövőbeli rendelésekre tényleg tudom ajánlani a sportsdirectet, egyszerűen rablás ami itthon megy.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.09. 10:41:17

@pantomimes: Igen, tényleg hülyeség volt itthon venni. Csak olyan egyszerűnek tűnt, hogy bemegyek a cipőboltba, és már az enyém is a cucc. De máskor úgy fogok cipőt venni, hogy letesztelem min. 10 km-en és a modellen kívül a méretet is pontosan megjegyzem, majd megrendelem az általatok ajánlott helyről.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.11.09. 10:41:50

@azilinha: Azért a 3 mm csak fele a 6 mm-nek ami fele olyan vastag talpbetétet jelent. Nem tudom ez mennyire gáz, de ha a hossza nem jó, akkor miben is segíthet?

Igen, nem kötelesek, de ha mindenki csak a rá kötelező dolgokra szorítkozna hol tartanánk? Leszarják a vevőt nagy ívben.

Cipő esetén még ajánlom az amazon-t és az ebay-t is. A méret tuti, csak az ár és a postán, meg választékon lehet különbség. Ha már net érdemes átnézni... Én nagyon örülök, hogy neten rendeltem, mert csomó színből és méretből válogathattam kedvemre.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.11.09. 10:46:08

@azilinha: ezt kell csinálni, Nike esetében még szerencséd is van, mert tesztelhetsz 10 kilit is akár.

Én hivatalos Adidas oldalról vásároltam USA-ból az itteni árnál lényegesen olcsóbban. Facebook oldalon szerveznek olykor rendeléseket, érdemes ott beírni és lehet csatlakoznak hozzád így a postán is lehet spórolni, ha van kinn élő ismerős ő meg ingyen behozza talán. Én így hozattam a cipőm.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.11.09. 11:20:48

@Raиdoм_: A talpbetétet innen javasolták: multinavigator.hu/termek.php?id=1634 Ezt írják: "A megszokott, hagyományos talpbetétek vastagok 6 mm-esek, visszatérő probléma a futócipőknél, hogyha a lábfej-rész túl keskeny, akkor egy talpbetéttel kibővítve lecsökken az a tér ahol a lábfejünk helyezkedik el a cipőben. Az inov-8 kifejlesztette az ilyen problémákkal küszködőknek ezt a talpbetétet!" Végülis nekem pont erről van szó. Hosszában nem kicsi a cipő, csak a kislábujjam melletti ujjat nyomja. Elviszem a cipőt ebbe az üzletbe megmutatni, és ennek megfelelően kérek hozzá betétet.

effe 2011.11.09. 11:34:33

én még anno a Hervisben vettem cipőt, szintén kicsi lett, de ott szó nélkül cseréltek méretet.

van egy ismerősőm, akinek szintén kicsi lett a cipője, ő úgy fut most benne, hogy kivette a talpbetétet. én el sem tudom képzelni, hogy így is kényelmes, de állítása szerint igen :)

a többi tanácsot meg már elmondták a többiek :)

effe 2011.11.09. 14:18:54

@azilinha: majd számolj be a talpbetétről is!

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2011.11.10. 15:01:16

Szia,
Na erre nem gondoltam volna! Pedig milyen jó ötlet! :) Remélem beválik.
Üdv
Joe
süti beállítások módosítása